2024. május 9. - Gergely

Ezzel kezdődne a Fidesz feketelevese?

Hatalmas megszorításokra készül a szocialisták szerint október 3-a után a Fidesz. Az MSZP kampányfőnöke, Szanyi Tibor hétvégén gyermektelenségi adó valamint a minimálbér megadóztatásának tervéről beszélt.
2010. szeptember 22. szerda 10:55 - Bakos András
A Fidesz ötlete…?
A  kormánypártok részéről mindeddig nem hangzott el hivatalos állásfoglalás a gyermektelenségi adóra vonatkozóan. A KDNP-s Semjén Zsolt a HírExtrának nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a Fidesz előállna ezzel a javaslattal, akkor ezt a gondolkodást és folyamatot, igyekeznének megváltoztatni. A kereszténydemokraták ugyanis a gyermekvállalás ösztönzésére a családi adózást tartanák megfelelő megoldásnak.
A szocialista politikus szerint a Fidesz máris elvesztegetett három hónapot, azzal, hogy a szimbolikus döntéseken meghozatalán kívül semmit nem csinált. A gazdasági növekedés csipetnyit sem indult be, valamint csökkenő gazdasági teljesítmény okán a cégek fizetőképessége is romlott. Szanyi Tibor szerint így minden gazdasági számítás azt mutatja: a Fidesz az önkormányzati választások után megszorításokat vezet majd be.

Az eddig kiszivárgott információkból pedig a szocialisták egyebek közt arra következtetnek, hogy a Fidesz a minimálbért akarja megadóztatni, valamint úgynevezett gyermektelenségi adó bevezetését is fontolgatja.

Megkérdeztük


Az ötletről Szanyi Tibort a HírExtrának adott nyilatkozta szerint, a gyermeknevelés költségeit nem a gyermekkel nem rendelkező embereken kellene behajtani, hiszen a népszaporulatért a társadalom egészének kellene felelnie. A szocialista politikus szerint ugyanakkor ez csak a hab a tortán, hiszen a minimálbér megadóztatása szintén szerepel a kormánypárt tervei között. Ezzel pedig elsősorban a nehezebb körülmények között élő vidéki nőket sújtanák.

A gyermekvállalás ösztönzéséről szólva Szanyi Tibor különben sem az adópolitikát tartja üdvözítő megoldásnak, hanem a bölcsődék és óvodák minőségi szolgáltatásait, valamint az intézmények férőhely-számának növelését. Szerinte, a megfelelő számú óvodai és bölcsődei férőhelyeket a szocialista vezetésű önkormányzatok biztosítják, szemben azokkal a konzervatív vezetésűekkel, ahol mindig is klasszikusan otthoni feladatnak tartották az iskoláskor előtti gyermeknevelést.

Szanyi példaként az egyik leggazdagabb polgári települést, Szentendrét hozta fel, ahol ezek az intézmények évek óta komoly férőhelyhiánnyal küzdenek. Ezzel szemben a 13. kerületben – ahol tavasszal Tóth József újból elnyerte a választók bizalmát – Szanyi a térítésmentes óvodai és bölcsődei férőhelyeket említette követendő példaként.

Szanyi Tibor szerint a gyermektelenségi adó valamint a minimálbér megadóztatásának ötlete okán így sorozatban jönnek elő olyan kormánypárti ötletek, melyek egy nőellenes politika körvonalait bontakoztatják ki. Ez a politika a kapkodás előszele, hiszen az októberi választások után a Fidesz kénytelen lesz előállni a feketelevessel. A szocialista politikus szerint így a Bajnai-Bokros és Gyurcsány csomagok együttesen sem voltak olyan kemények, mint amilyeneket a Fidesz október 3-a után hoz majd.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását