2024. május 9. - Gergely

Kovács László: Orbán arányokat téveszt

Kovács László egyetért azzal, amit Orbán Viktor az 1956-os forradalom és szabadságharc magyarországi, illetve nemzetközi jelentőségéről szombaton mondott, de aránytévesztésnek tartja, hogy a miniszterelnök ezzel azonos súlyúnak állította be a Fidesz ez évi választási sikereit.
2010. október 24. vasárnap 17:03 - HírExtra
Az MSZP alelnöke vasárnap az MTI-nek úgy fogalmazott: Orbán Viktor ezúttal is lebecsülte, igazságtalan kritikával illette az 1989-es rendszerváltás óta eltelt húsz esztendő eredményeit. Megjegyezte: ha a kormányfő bírálata jogos lenne, akkor a korábban négy évig kormányzó Fideszt is súlyos felelősség terhelné.

Ami a hazugságok rendszerének adott állítólagos kegyelemdöfést illeti, ezt majd akkor fogják megadni a választók, amikor számon kérik a Fideszen azokat a választási ígéreteket, amelyek hazug jellege fokozatosan lepleződik le - vélekedett.

Kovács László szerint cinikus Orbán Viktor és a Fidesz egyeduralmi törekvéseit, a demokrácia felszámolását, a készülő új alkotmányt - benne a Szent Korona-tannal - a választók akaratának beállítani. Ez ugyanolyan hazugság, mint amikor a 2006 őszén utcaköveket, Molotov-koktélokat dobálókat vagy az autófosztogatókat békés ünneplőknek minősítették - jelentette ki.

A szocialista politikus miniszterelnökhöz méltatlannak és otrombának tartja a célzást arra, hogy azoknak, akik Orbán Viktor "egyoldalú értékelése" szerint felelősek a négy évvel ezelőtti összcsapásokért, "oda kell kerülniük, ahová valók". Bízzák az ítélkezést az igazságszolgáltatásra - szögezte le.

Orbán Viktor a budapesti Kossuth Lajos téren szombaton elmondott ünnepi beszédében úgy vélekedett, 1956 a magyarok befejezetlen története volt egészen 2010-ig: idén áprilisban azonban győzelemmel zárult "a magyar életlehetőségek szabad alakításáért vívott harc".

A kormányfő szerint az 1990-es rendszerváltoztatás és a szabad választások ellenére 20 éve azt lehet érezni, hogy "nem tudunk igazán hozzálátni ahhoz a munkához, amely szívünk szerint valóvá emelné Magyarországot: szabaddá, igazságossá és sikeressé, vagyis boldoggá".

Úgy látja, a nemzet igent mondott arra, hogy az országban mindennek meg kell változnia: az alkotmánynak, a törvényeknek, a közéleti erkölcsöknek, a tabuknak, a parancsoknak, a céloknak, a viszonyoknak, az értékeknek, a médiának, a környezetvédelemnek, az iskolának és a közbeszerzéseknek. Mindennek, ami ember-, nemzet-, ész-, erkölcs- és életellenes, így az adózás mikéntjének és "a nemzettestvérek kitagadásának" is - hangsúlyozta.

Orbán Viktor arról is beszélt: négy éve még ezen a napon az akkori hatalom "rohamrendőrökkel verette, lovas rendőrök kardlapjaival ütlegelte, vízágyúval és gumilövedékkel lövette" a békésen ünneplő magyar embereket. "De mi, magyarok itt vagyunk, és ők is ott lesznek hamarosan, ahol lenniük kell" - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását