2024. május 8. - Mihály

A gáz és a nők kedvezményes nyugdíjba vonulása

A gázárról és a nők 40 év munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségéről is tárgyal vasárnapi ülésén a kormány - mondta el a miniszterelnök a Hír Televíziónak az egyeztetés előtt.
2010. november 7. vasárnap 19:50 - HírExtra
Orbán Viktor szerint lehet, hogy csak ebben az évben tudják befagyasztva tartani az energiaárat, jövőre már nem - olvasható a hírcsatorna internetes oldalán.

A kormány dönthet arról is, hogy mikortól és milyen ütemezésben vonulhatnak nyugdíjba a nők 40 év munka után.

Az előzetes számítások szerint a Fidesz választási ígéretének beváltása 40 milliárd forintnyi többletkiadást jelenthet a költségvetésnek. A fedezetet a nyugdíjjárulék emelésével teremtenék elő, amelyről hétfőn már szavazhat is az Országgyűlés. A számvevőszéki és költségvetési bizottság előterjesztése szerint 9,5-ről 10 százalékra emelkedne a munkavállalók által fizetett közteher. Az MSZP, a Jobbik és az LMP elutasítja a járulékemelést.

A kormányfő a 98 százalékos különadóról a tévécsatornának azt mondta: az rendben van - olvasható a honlapon.

A Hír Televízió KDNP-s körökből úgy tudja: a Fidesz nem fogja támogatni, hogy 2 millió forintról 3,5 millióra emeljék a közalkalmazottak végkielégítésének felső határát, vagyis, hogy csak az e fölötti összeg után kelljen a 98 százalékos különadót megfizetni.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását