2024. május 10. - Ármin, Pálma
Először rendezték meg a Laszlo Classicot, amely a natúr erősemberek vébéje és Fekete Lálszlóról kapta a nevét. A Fekete család elképesztő világcsúcsokat ért el, miközben szinte minden díjat bezsebelt. A családfővel beszélgettünk.
2010. november 7. vasárnap 08:29 - Kancsár Edina
Állítólag minden követ megmozgatsz , hogy doppingmentessé tedd az erősember sportot. Konkrétan mit teszel ennek érdekében?

Fekete Laci
Fekete László (Ősi, 1958. január 28. –) sportoló, erősportoló, 1988-1997 között Magyarország legerősebb embere cím birtokosa volt. 1985. augusztus 7-én állított fel először világrekordot malomkőhajításban. Többszörös bajnok a magyar erős emberek versenyén, világversenyek résztvevője, értékes helyezések tulajdonosa. Gyakori szereplője a televíziók hasonló tárgyú műsorainak. A csolnoki Black Bull SE. alapítója. Magyarország örökös Toldi-bajnoka. Jelenleg Csolnokon él.
Az erős sportokat nem lehet doppingmentessé tenni, ezért nem is szándékozom ezeket a versenyeket megtisztítani. Helyette elindítottam egy olyan versenyt, ami natúr: vagyis csak olyan emberek állhatnak rajthoz, akik hajlandóak részt venni a dopping teszten. Olyanok jelentkeztek, akik tisztán és becsülettel szeretnék ezt a sportot űzni. A másik oldal meg vágtathat tovább szennyezetten és mocskosan…

2005-ben megalapítottam a Natúr Erős Emberek Szövetségét, mert az Erősember Szövetségben többszöri kérésemre sem voltak hajlandóak elrendelni doppingvizsgálatot. Sőt, azt mondták szedjek én is szereket. Erre mondtam nekik: „akkor hagyjuk ezt az egészet” és kiléptem abból a szövetségből. Ennek ellenére még ott is világbajnoki címet tudtam szerezni tisztán és becsületesen.

Azok között is tudtál nyerni, akik teljesítményfokozókat szedtek?

Igen, pedig a mostani szerek mellett már nem könnyű tisztán lépést tartani. És én sem leszek már fiatalabb, de sikerült!

Ha jól tudom, a Natúr Emberek Szövetségének nagy sikere van a világban.

Igen, ez már egy világszövetség. Úgy néz ki, jövő januárban már harmincöt tagországot számolhatunk: Európa és Amerika számos országa, Ausztrália, Brazília, és már sok más ország is csatlakozott hozzánk. Szerencsére egyfolytában jönnek a csatlakozók, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy megtörtént a csoda: felkértek, legyek a névadója a tiszta sportemberek versenyének.

Ez nagy megtiszteltetés nem?


Valóban megtisztelő ez a felkérés. Világ életemben kitartóan és becsületesen űztem ezt a sportot, számomra mindig is a tisztaságról és az adottságról szóltak a versenyek. Minden évben szeretnék megrendezni a sporttág világbajnokságát és ehhez kértek meg, adjam a nevemet. Október 30-án Várpalotán meg is rendezték az első Laszlo Classicot.

Úgy döntöttek a szervezők, ez a verseny ne kerüljön ki az országból, ezért állandóan csak Magyarországon kerül majd megrendezésre minden év októberében. A világbajnoskágokat és az európa kupákat pedig majd mindig más országokban rendezik meg. Ez egy csodálatos dolog az életemben és szerintem az egész ország büszke lehet rá, hogy egy nagy és rangos nemzetközi versenyt az én nevemmel – vagyis egy magyar ember nevével – fémjeleznek.

Te és a gyerekeid szinte mindent megnyertetek. Mesélnél egy kicsit a versenyről?


Igen, én nyertem meg a versenyt. Mindhárom fiam indult: a legidősebb (Lackó) lett a második, a kisebbik fiam (Miki) ötödik lett és a középső pedig a tizedik helyen végzett.

Minek köszönhető ez a generációkat átívelő győzelem: jó gének, vagy speciális edzések?


Ez genetika, egyértelmű. Az én személyemnél, vagyis a mi családunknál száz százalékból hetvenet a genetika segít. A maradék harmincat pedig az őrületes munka és a kemény edzések teszik ki. Ezért sajnálom nagyon azokat az embereket, akik lemennek a konditermekbe és abrakostarisznyával eszik a kokszot. Felfújódnak, ami eszméletlen látvány, de teljesítmény nincs mögötte. És ami a legnagyobb baj, a saját egészségükkel és életükkel szórakoznak, miközben máshogy is lehetne ezt csinálni.

Neked mi a természetes doppingszered?

Az étel. Én sosem eszem táplálék-kiegészítőket, sőt semmilyen hasonló szutykot és turmixokat sem fogyasztok. Ezek a mütymürüttyök semmire sem jók. Csak a természetes kaja! Abból pedig tömeget fogyasztok. Ezenkívül még gyümölcsöket is szoktam enni.

Állítólag Arnold Schwarzenegger is érdeklődött a vébé iránt. Igaz ez?

Igen. Megkereste őt az amerikai szövetség és nagyon tetszett neki ez a kezdeményezés. Azt mondta: nagyon jó, ismeri a munkásságomat és tudja, hogy világ életemben ezért harcoltam. Megkért, ha elkészül ebből a versenyből egy dvd, akkor juttassunk ki neki egyet, mert szeretné látni, mire képesek a natúr erősemberek a másik oldalhoz képest. Boldogan kiküldjük majd neki, azt hiszem tátva marad majd a szája: olyan súlyokkal dolgoztunk mi is, mint amik az ő versenyein vannak.

Személyesen vette fel veled a kapcsolatot: esetleg találkoztok is majd?

Levelet küldött az amerikai szövetségnek, akik továbbították azt felém. Nem sokkal a rendezvény előtt értesítették őt erről az eseményről, ezért nem tudott eljönni a különböző elfoglaltságai miatt, de azt írta, hogy a jövőben személyesen is szeretne majd eljönni a Laszlo Classicra.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását