Ötvenhét évvel ezelőtt olyan történt, amire még nem volt példa addig. 1953. november 25-én a magyar válogatott legyőzte az addig verhetetlennek hitt angolokat, ráadásul hazai pályán. Ez akkora szenzáció volt, hogy szinte a mai napig ebből élünk. Az MLSZ pedig 1993-ban döntött úgy, hogy november 25. legyen a Magyar Labdarúgás Napja.


Ezekután talán nem is okozott nagy meglepetést, hogy kevesebb mint egy évvel később egy laza hetessel küldtük haza a szigetlakókat, hogy gondolkozzanak el azon, mi is az a foci.


Ez sajnos a múlt. A jelenről mindent elmond, hogy a rendszerváltás óta a magyar válogatott legjobb eredménye egy feledhetetlen pótselejtező volt ahol a szerbek csinálták velünk azt, mint mi az angolokkal annak idején: simán gurítottak nekünk egy hetest, hogy tudjuk hol a helyünk. (Ha valaki nem emlékezne: Magyarország – Jugoszlávia 1-7, majd a visszavágón „mindössze” ötöt kaptunk.)

Sejthettük volna, hogy mi vár ránk, hiszen már a pótselejtezőt érő második hely is csak óriási szerencsével jött össze. Valószínűleg a finnek azóta is emlegetik a világ egyik legkomikusabb öngólját.


Tétmeccsen nem nagyon megy a fiúknak a játék, viszont úgy tűnik, hogy barátságos mérkőzéseken annál inkább. Elég, ha felidézzük a világbajnok olaszok elleni bravúros 3-1-et, vagy a németek elleni idegenbeli diadalt.


Viszont a magyar foci kimeríthetetlen humorforrás is tud lenni, legalábbis azoknak, akik vevők az effajta humorra. Például ki ne emlékezne Tokody Tibor legendás öngóljára?


Ne higgyük egy percig sem, hogy az alacsonyabb osztályokban unalmas az élet. Az alábbi videó remek tanulsággal szolgál azoknak, akik szeretik túlzásba vinni a gólörömöt.


A jelenlegi siralmas helyzet ellenére Magyarországon még mindig szeretik a focit. Ezt remekül példázta az idei labdarúgó világbajnokság is. Gyakorlatilag az egész ország nézte a meccseket, megoldhatatlan feladatnak tűnt helyet találni egy olyan vendéglátóipari egységben, ahol kivetítő előtt lehetett szurkolni az aktuális kedvenceknek. 

Ebből kiindulva nem nehéz elképzelni, hogy milyen örömünnep lenne, ha egyszer, valamilyen csoda folytán a magyar nemzeti tizenegyért szoríthatnánk egy világversenyen. Még akkor is, ha Aranycsapathoz hasonló válogatottunk nagy eséllyel már soha többet nem lesz.