2024. május 6. - Ivett, Frida

Botka fél?

A Fidesz szegedi szervezetének elnöke szerint Botka László, a város szocialista polgármestere fél, ezért akadályozza a helyi önkormányzati cégek elmúlt nyolcéves tevékenységét átvilágító vizsgálóbizottság munkáját.
2010. november 30. kedd 19:50 - HírExtra
Gyimesi László keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: tévesek és alaptalanok azok az érvek, amelyek alapján a polgármester kedden felfüggesztette a vizsgálóbizottság határozatainak végrehajtását.

A testület elnöki posztját is betöltő képviselő szerint a polgármester politikai támadást indított a bizottság ellen, s "politikai cirkuszt" próbál csinálni az önkormányzati cégeknél indult vizsgálatból.
Botka László (MSZP) a döntését azzal indokolta, hogy törvénytelenek a vizsgálatokat végző szakértőket kirendelő szerződések, amelyeket a bizottság hétfőn elfogadott.

A szerződések a többi között azt tartalmazzák, hogy a vizsgálatba be lehet vonni teljesítési segédet és helyettest is, de nem rögzítik, hogy ők név szerint kik. A polgármester két szakértő megbízását is kifogásolta, az egyik ügyvédi iroda a korábban felmentett fürdőigazgatót képviselte az önkormányzattal szemben folyó perekben, egy könyvvizsgáló cég pedig az előző ciklusban Esztergom városának is dolgozott.

Gyimesi László közölte: a független szakértők a törvény szerint - mint sajátjukért - felelnek helyetteseik munkájáért, s az ő megbízásuk is a bizottság elé kerül. Az pedig jogilag értelmezhetetlen, hogy a könyvvizsgáló felelős az esztergomi önkormányzatnál kialakult helyzetért - fogalmazott a testület elnöke.

A fideszes politikus kitért arra, elnökként még nem hozott döntést arról, melyik szakértő hol vizsgálódik majd, így a korábbi fürdőigazgatót képviselő ügyvédi iroda összeférhetetlenségének felvetése is alaptalan.

A bizottság ülésein a testület szocialista tagja nem kifogásolta a megbízott szakértők kirendelését - tette hozzá.

A gazdasági és pénzügyi átvételi ideiglenes bizottság hétfőn döntött arról, hogy nyolc szegedi önkormányzati cégnél indul az elmúlt nyolc év tevékenységét átvilágító vizsgálat. A cégekhez kirendelt jogászok, közgazdászok, informatikusok és könyvvizsgálók "célszerűségi és jogszerűségi" szempontból ellenőrzik a vállalkozások működését 2002. november 1-jéig visszamenőleg.

A szakértők betekinthetnek a vállalkozások üzleti könyveibe, irataiba, megvizsgálhatják az adott időszakban kötött valamennyi szerződést, s meghallgathatják a cég bármelyik munkatársát.

A héttagú ideiglenes bizottságot - amely a Fidesz-KDNP három, az MSZP - Összefogás Szegedért Egyesület kettő, valamint az LMP és a Jobbik egy-egy képviselőjéből áll - a szegedi közgyűlés hozta létre.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását