2024. május 10. - Ármin, Pálma

Százezernél is több ingatlan van veszélyben

Több mint százezer ingatlant érintenek a végrehajtások, ami azt jelenti, hogy két-három megyeszékhely lakosságának megfelelő tömeg kerülhet bajba a kilakoltatási moratórium áprilisi lejárta után.
2010. december 4. szombat 10:37 - HírExtra
A bankok az opciós vételi jogukat gyakorolják, illetve bedőlt tartozásaikat próbálják meg értékesíteni. Ezért ezres tételben állítják össze a listájukat, és küldik ki a befektetői csoportoknak.

A szakértő szerint az elmúlt egy évben a tartozások 30-40 százalékkal nőttek. Mint mondta, körülbelül minden második ügyfél tartozása meghaladja a jelzálogként felajánlott ingatlan értékét.

Kovács László azt mondta: előfordul, hogy még folynak a megbeszélések az ügyfél és a bank között a szerződés esetleges visszaállításáról, de a tartozás már szerepel az értékesítésre szánt tartozások között.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását