2024. május 7. - Gizella

Rosszul járnak a családok?

Az MSZP úgy látja, hogy idén több százezer magyar család jár rosszabbul az "Orbán-adó" miatt - jelentette ki a szocialisták szóvivője.
2011. január 26. szerda 16:14 - HírExtra
Török Zsolt úgy fogalmazott, hogy az emberek veszteségeket kénytelenek elkönyvelni a "lopakodó áremelések" és az emelkedő adók miatt. Szavai szerint, a "kormányzati átverés" arról szól, hogy adócsökkentést ígértek, de az emberek jelentős része rosszabbul jár az új adórendszerrel és a válságadók miatt tovább nőnek a fogyasztási cikkek árai.

A politikus kijelentette: "miközben az emberek zsebéből kiveszik a pénzt a fideszes politikusok, aközben saját maguk zsebét tömik meg (…) és a gazdag lekötelezettjeiket jutalmazzák a dolgozóktól, a kisvállalkozóktól, a nyugdíjasoktól beszedett pénzből."

Török Zsolt úgy számolt, hogy mintegy 3,6 millió ember készít Magyarországon jövedelemadó-bevallást. Közülük a havi 75 ezer forintos bruttó bérrel rendelkezők évi 29 ezer forintos veszteséget kénytelenek elkönyvelni az adóváltozások miatt. Kitért arra is, hogy ez az összeg havi százezer forintos bruttó bérnél évi 25 ezer, míg havi 200 ezer forintnál évi 53 ezer forint.

Hozzátette, hogy eközben tavaly "lopakodva", 9,5 százalékról 10-re emelték a munkavállalók tb-járulékát. Közölte, hogy emiatt az előbb említett jövedelmű adózók éves szinten további 4500, 6000, illetve 12000 forinttal kapnak kevesebbet.

A szóvivő azt mondta, hogy a három bérkategóriában az "Orbán-adó" évente 33.500, 31 ezer, illetve 65 ezer forintos elvonást jelent.

Török Zsolt kitért arra is, hogy a nyugdíjemelés is alacsonyabb volt a tervezetnél és a törvényben előírtnál. Számításai szerint a havi 60 ezer forintos nyugdíjjal rendelkezők 3600, az átlagos 84 ezer forintos nyugdíjúak 5040, míg a 100 ezer forintos ellátásban részesülők 6000 forinttal kapnak kevesebbet évente.

Hozzátette, hogy eközben egy átlagos, egymillió forintos fizetésű államtitkár havonta több mint 135 ezer forinttal kap többet, ami éves szinten meghaladja a 1,6 millió forintot.

Felhívta a figyelmet arra, hogy idén az idényáras termékek, az étolaj, a liszt, a tej, az üzemanyagok, a vezetékes gáz és a távfűtés ára is emelkedett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását