2024. május 8. - Mihály

Romagyilkosságok: megtagadták a vallomástételt

A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat harmadrendű vádlottjának édesanyja és két testvére - élve törvény adta jogával - megtagadta a vallomástételt.
2011. május 4. szerda 11:09 - HírExtra
A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat harmadrendű vádlottjának édesanyja és két testvére - élve törvény adta jogával - megtagadta a vallomástételt Pető Zsoltra vonatkozóan a szerdai tárgyaláson a Pest Megyei Bíróságon.A szakácsként dolgozó hajdúszoboszlói K. Ferencné fiának vádlott-társairól azt állította, nem ismeri őket, soha nem találkozott velük. Egyedül Kiss István másodrendű vádlottról volt annyi információja, hogy fiával, Zsolttal együtt dolgoztak egy debreceni bárban, és egy albérletben laktak. Pető Zsolt - Eszter keresztnevű, de más vezetéknevet viselő - testvére szintén megtagadta a vallomástételt.

A bíró kérdésére a még tanuló lány elmondta: a többi vádlott közül egyedül Kiss Istvánt ismeri. A másodrendű vádlottra vonatkozó tanúkihallgatásán H. Eszter azt mondta, hat évvel ezelőtt ismerte meg egy sörözőben, ahol a testvére dolgozott, de sem előéletéről, sem egyéb dolgairól semmit nem hallott.

P. Hajnalka Julianna is megtagadta bátyjára vonatkozóan a vallomástételt, és állítása szerint ő sem ismeri a társait, soha nem találkozott velük, a nevüket is csak a híradásokból hallotta.

Miután a bíró a három tanút meghallgatta, szünetet rendelt el, ugyanis a beidézett tanúk közül egy kimentette magát, a következőt pedig kora délutánra idézte be.

Miszori László tanácsvezető bíró a tárgyalás elején ismertette az elsőrendű vádlott és védője által április 13-án ellene benyújtott elfogultsági indítvány elutasításáról szóló bírósági határozatot.

Amikor a teremben jelenlévő újságírók és érdeklődők a tanúkihallgatások után kifelé indultak a teremből, a harmadrendű vádlott édesanyja, fiát "Dezsőnek" szólítva, többször is odaszólt neki, hogy kérje a bírótól a kapcsolattartási lehetőséget.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását