Nagy sikerrel mutatta be a Radnóti Színház Oscar Wilde Bunbury című darabját, így jelenleg két Wilde-mű is a társulat repertoárján van - a másik Az ideális férj -, s mindkettőt Valló Péter rendezte. Vele beszélgettünk a premier után.
- Az ideális férjet már évek óta játsszuk, egyszerűen nem lehet levenni, olyan közönségigény van rá. Alighanem az életünk átpolitizáltsága találkozik ennek a darabnak a szellemével. Már a százharmincadik előadáshoz közelítünk. A Bunburyt pedig már régóta szerettem volna megrendezni. Ugyanaz a szellemesség, irónia és önirónia jellemzi, mint általában az Oscar Wilde-darabokat. Remekmű, és a társulatnak megvannak a színészei ehhez a darabhoz. Mindenekelőtt Csomós Mari, aki után szinte kiált Lady Bracknell bárónő szerepe. De a többiek is: Csányi Sándor, Marjai Virág, Wéber Kata - sorolja Valló Péter.
- A színház két művésze mindkét Wilde előadásban szerepel: Martin Márta és Szombathy Gyula.
- Igen, és mindkettő remek! Olyan típust testesítenek meg, amelyek jellemzik az angol író darabjait. A Radnótinak egyébként elég kicsi a társulata - hét férfi, hat nő -, ezért érthető, ha gyakran látjuk ugyanazokat a színészeket. Természetesen sűrűn hívunk vendégeket is, most éppen Debreczeny Csabát, vagy a szintén általam rendezett Spiró-darabban, a Prahban Börcsök Enikőt. Ez utóbbi szinte "kultuszelőadás" lett, mindenki eljön megnézni.
- Hihetetlenül sokat dolgozik: kezdte az évadot a Vígben egy Shakespeare-vígjátékkal, aztán következett a Nemzetiben Shaw Warrenné mestersége, a Radnótiban a Bunbury, és közben még vidéken is rendezett.
- Nem is tudnék munka nélkül élni. Nálunk mindenki ilyen volt a családban, ezt szoktam meg. Állandóan elhatározom, hogy egyszer télen pihenek egy hetet, de mindössze egy ilyen alkalom jött össze. Marad a nyár és a Balaton, de ott meg színdarabokat olvasok, ha éppen nem vállalok szabadtéri rendezést. Azt hiszik, hogy szabad ember vagyok, pedig nem. Vidékre mindig szívesen megyek dolgozni, mert nosztalgiám van, hiszen a pályám kezdetét Szolnokon és Veszprémben éltem meg. Most például Kassára hívnak rendezni, ahová örömmel megyek, mert még sosem dolgoztam a határon kívül. Jövőre pedig valószínűleg valamelyik orosz klasszikust fogom rendezni, de még nem dőlt el, melyiket. Régóta foglalkoztat például az Oblomov színrevitele - avat be terveibe a rendező.
- Úgy hírlik, általában a díszletet is saját maga tervezi...
- Csak olyankor, ha játéktérre van szükségem, mint például a Warrenné mestersége esetében.
Szerintem az új fordításban nagyon mai lett Bernard Shaw darabja: elsősorban az anya-lány kapcsolatról szól, és a társadalmi relációk kicsit háttérbe szorulnak. Általában nem így emlékszünk erre a műre, de ez nem baj. Az a véleményem, hogy a klasszikusokat mind újra kell fordítani egy idő után. Most például Nádasdy Ádám remek átiratában játsszuk Oscar Wilde-t. Itt nem én terveztem a díszletet, de kitaláltam valami újat: a színészek nem mennek ki az átdíszletezéskor, hanem bent beszélgetnek, illetve némajátékot játszanak. Meg kellett oldanom, hogy ezt a háromfelvonásos darabot két részben játsszuk, mert a mai felgyorsult világban a nézők nem szeretik a hosszú előadásokat. Eddig jól ment, bizakodóak vagyunk. Pesten úgyis szájhagyomány útján terjed a siker - a nemlétező kritika nem is befolyásolhat ma már senkit -, a Radnóti Színháznak egyébként is saját közönsége van.
- Milyen tervek foglalkoztatják még ebben az évadban?
- Áprilisban kezdek egy ismeretlen Feydeau-vígjátékot rendezni az Új Színházban, Hirtling Istvánnal a főszerepben, aki Az ideális férjben is főszereplő nálunk. Feydeau-t még sosem rendeztem, ezért új feladat számomra: az a véleményem, a humorban mindent komolyan kell venni! Ráadásul ezt a művet száz éve nem játszották magyar színházban, csak még kell hozzá találnunk egy jó címet. Nyáron a Bakáts téren operát állítok színpadra, Verdi Othellóját - ez a műfaj a nagy szerelmem. Vidéken már rendeztem a Lammermoori Luciát, a Falstaffot. Egyszer Szegeden A kékszakállú herceg várát, amit az akkor négyéves kislányom is végig ült. Utána sem akart elmenni azzal, hogy még megnézi a "fakirályfit", ez volt A fából faragott királyfi Juronics Tamás koreográfiájában. Így éjjel 11-ig ültünk a családdal a Dóm téren. Ez a lányom már tízéves, a nagyobbik pedig 12. Igyekszem minden szabadidőmet velük tölteni. Reggel iskolába viszem őket - koránkelő vagyok. Általában látták a rendezéseimet, a Holdbéli csónakost például hatszor. Most a Bunburyre is eljöttek. Ők az én legfőbb kritikusaim.
