A magyar filmművészet kiemelkedő alakját a szövetség saját halottjának tekinti - közölte Hermann Krisztina, a szervezet ügyvezető titkára.A tanú rendezője, aki összesen 32 nagyjátékfilmet készített, még 80. születésnapját is új filmmel ünnepelte, és január végén vette át a Magyar Filmszemle életműdíját. Az elismerés átvételekor Bacsó Péter azt hangsúlyozta: csak filmeket akart csinálni, eszébe sem jutott, hogy életművel "bíbelődjön".

Bacsó Péter 1928. január 6-án született Kassán, édesanyja Palotai Boris író. A család a negyvenes évek elején költözött Budapestre. 1950-ben kapta kézhez rendezői diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, s azonnal dramaturgi állást kapott a Filmgyártó Nemzeti Vállalatnál (a későbbi Hunnia Filmstúdiónál). Részese lett a magyar film újjászületésének, forgatókönyvíróként a legsikeresebb Fábri Zoltán 1958-ban készült Édes Anna című filmjében volt.

Rendezőként 1963-ban mutatkozott be a Nyáron egyszerű című lírai alkotással, amely az akkori fiatalok életével, gondolkodásmódjával, magatartásformáival foglalkozott. Hasonló témájú volt a Szerelmes biciklisták (1965), a Nyár a hegyen (1967), mintegy előkészítve a komorabb hangvételű, a fiatalok öngyilkossági hajlamának mozgatórugóit kutató Fejlövést, amely aztán meghozta számára az igazi kiugrást.

Igazi hangjára, a szatírára a hatvanas évek végén készült munkáiban talált rá. Az 1969-es A tanú, amely a koncepciós perek dermesztő világát ábrázolta tragikomikus felfogásban, tíz évig porosodott dobozában. A sokáig csak zárt vetítéseken bemutatott alkotás végül óriási sikert aratott és a mai napig kultuszfilmnek számít; Bacsó Péter számára a "feloldozást" A tanú 1981-es cannes-i sikere jelentette. A szatíra folytatását Pelikán gátőr rendszerváltás utáni kalandjaival Megint tanú címmel 1994-ben forgatta le.

A hetvenes években érdeklődése aktuálpolitikai kérdések felé fordult: Kitörés (1970), Jelenidő (1971), Harmadik nekifutás (1973). A szatirikus hangvétel folytatódik az Ereszd el a szakállamat (1975), a Ki beszél itt szerelemről (1979) című alkotásaiban. Az ötvenes évek személyi kultuszának szatirikus megjelenítése a Te rongyos élet (1983), a Titánia, Titánia (1988), a Sztálin menyasszonya (1990). Az egyén és a történelem viszonyával foglalkozott a Hány az óra, vekker úr? (1985) című filmben.

A kilencvenes évek Magyarországának kaotikus állapotairól szól a Balekok és banditák, Karády Katalin életének állít emléket a Hamvadó cigarettavég (2001). A De kik azok a Lumnitzer nővérek? című vígjátékát, amelynek főszereplője két étteremkritikus, a 2006-os filmszemlén mutatták be.

Az idei filmszemle játékfilmjei között versenyzett Majdnem szűz című munkája, amelyet forgatókönyvíróként is jegyzett, és amelyet nem sokkal 80. születésnapja után mutattak be. Az intézeti lány prostitúcióból való kitöréséről szóló film főszerepéért Ubrankovics Júlia megkapta a filmszemle legjobb színésznőnek járó díját.

Bacsó Péter filmjeit a magyar elismerések mellett több külföldi fesztiválon is jutalmazták: 1968-ban a Nyár a hegyen elnyerte a San Sebastian-i filmfesztivál Ezüst Kagyló díját, a Forró vizet a kopaszra - az akkor még kevéssé ismert Steven Spielberg Párbaj című thrillerét maga mögé utasítva - 1972-ben a Taorminai Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját kapta.

Bacsó a hatvanas évek végétől a Dialóg Stúdió helyettes vezetője, majd 1982-es nyugdíjba vonulásáig vezetője volt, s több mint ötven éve oktatott. Tevékenységét 1972-ben érdemes művész, 1983-ban kiváló művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, 1998 óta volt birtokosa a Magyar Köztársaság középkeresztjének, 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere lett, 2006-ban a Budapest Díszpolgára elismerésben részesült, 2008-ban megkapta a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját és a Hazám-díjat. Félévszázados munkásságáról 2007 novemberében jelent meg a Bacsó Filmkönyv című kötet.