2024. május 7. - Gizella

A britek felvették a kapcsolatot Iránnal

Közvetlen kapcsolatfelvétel történt Nagy-Britannia és a teheráni vezetés között a csaknem két hete Iránban raboskodó brit katonák ügyében - közölte kedd éjjel a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal, a brit külügyminiszter ugyanakkor igyekezett hűteni
2007. április 4. szerda 10:25 - Hírextra
A szóvivői közlemény szerint a diplomáciai kapcsolatfelvétel során London közvetlen, kétoldalú megbeszéléseket javasolt Teheránnak, és várja az iráni választ arra, hogy ezek mikor kezdődhetnek. A Downing Street-i nyilatkozatból kiderül az is, hogy a brit kormány közvetlenül érintkezésbe lépett Ali Laridzsánival.

Laridzsáni, az iráni nemzetbiztonsági főtanács titkára, aki hazája főtárgyalója is a vitatott nukleáris fejlesztési program ügyében, előző este a brit Channel 4 kereskedelmi tévének adott, komoly nemzetközi feltűnést keltő interjúban kijelentette: Irán "egyértelműen nem arra törekszik", hogy a március 23-án elfogott 15 brit tengerészgyalogost és haditengerészt bíróság elé állítsa. Hozzátette: Teherán elsőbbséget ad a helyzet megfelelő diplomáciai csatornákon történő megoldásának, és nem érdekelt abban, hogy "ez az ügy még tovább bonyolódjék".

A közvetlen kétoldalú megbeszélések lehetőségét már Laridzsáni is felvetette, mondván: olyan delegációra lenne szükség, amellyel tisztázni lehetne, hogy a brit katonák behatoltak-e az iráni területi vizekre, vagy sem. Hivatalos teheráni részről ez volt egyben az első utalás arra, hogy Irán kész lenne tárgyalni a válság központi eleméről is, vagyis arról az álláspontjáról, hogy a brit katonákat iráni vizeken vették őrizetbe. Laridzsáni megerősítette ugyanakkor a hivatalos iráni véleményt, miszerint a brit egység iráni vizeken tartózkodott, és közölte: Teheránnak garanciákat kell kapnia arra, hogy ilyen határsértések nem következnek be ismét.

A londoni miniszterelnöki hivatal kedd éjjeli közleménye szerint Tony Blair kormányfő továbbra is elkötelezett az ügy diplomáciai megoldása mellett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását