Telitalálat! Így tudnám jellemezni, ha valaki megkérdezi, hogy „na milyen az előadás?”. A Madách Színház nem bonyolódik bele a történelmi előadásokba, nem írat új magyar darabokat (bár az sem lenne rossz), csak szórakoztat, ezúttal Webber nyelvén. Ráadásul 17 évvel ezelőtt már megtette ugyanezzel a darabbal. A Macskák után ez volt a második musical, amivel megpróbálta elvarázsolni a közönséget. Az akkori előadásokon még nem lehetettem ott, de a híre legendás. Aki csak látta, mindenkinek van egy emléke, akár a dallamokról, akár Pauditsról, Szerednyeiről vagy Hűvösvölgyi Ildikóról.



A mostani elődadás pedig igazi energiabomba. Amikor a színészek, táncosok végigtáncolják hihetetlen energiával, lelkesedéssel és örömmel a két órát, akkor fölösleges további jelzőket keresnem. Olyan ez, mint a rádióból áramló dalokkal. Minden nyáron van egy-kettő, amit a nyár slágerének szoktunk nevezni, mindenki ismeri, és úton útfélen dúdoljuk, aztán már a könyökünkön jön ki, de mégis szeretjük. Így van ez most a József és a színes szélesvásznú álomkabáttal is. A nyár sláger darabja lehet (még szerencse hogy június 28-ig színpadon lesz, aztán szeptembertől újra), dalokkal, színészekkel, ruhákkal. Igen a ruhákkal is. Hogy a darab követi a divatot, vagy a divat a darabot, nem tudom. De egy biztos: az idei nyár divatja is a szivárvány minden színében pompázik, ahogy az a bizonyos álomkabát is.

Andrew Lloyd Webber 19 évesen diákelőadásnak írta Tim Rice-szal közösen ezt a darabot. Kezdetben csak 15 perc hosszú volt, aztán bővítették dalokkal. Addig-addig, míg számtalan iskolában előadták és a WestEnden is jókora sikert aratott. Az Európai ősbemutató pedig pont a Madách Színházban volt 1991-ben. Most a budapesti teátrum a világon másodikként mutatta be a felújított Józsefet. Londonban tavaly júliusban volt, Bécsben pedig csak most ősszel lesz a premierje.

Az előadás olyan mint egy showműsor, miközben arra világít rá, hogy az aljasságot és az árulást is meg lehet bocsátani, még úgy is, ha azt épp édestestvéreink követik el ellenünk. Nem megy bele a Biblia sűrűjébe, holott a történet onnan ered. Nem igényel nagy színészi játékot, mégis amit meg akar mutatni, azt tökéletesen el tudják érni a színészek. A londoni szokásokkal ellentétben, ahol egyetlen szereposztásban játsszák az előadást, a Madách Színház ezúttal is ragaszkodott a hármas szereposztáshoz. Ilyen tempó és igénybevétel mellett persze szükség is van rá. Sokszor hangsúlyozzák a színházigazgatók, a többes szereposztás mellett, hogy nincs különbség első, másod, vagy harmadrangú szereposztás. Aztán megnézi az ember egyikkel, másikkal és eldönti neki ki tetszett a legjobban. És van, amikor nem tud dönteni. Mint én most.



Végre egy darab, ahol tényleg mindenkit lehet szeretni, mindenkit másért.  Úgyhogy most, kizárólag az ABC sorrend fog dominálni, bárkit is veszek előre. József szerepében Nagy Sándor, Puskás Péter és Serbán Attila. Nagy Sándor bizonyított, immáron sokadszor. Jelenléte a színpadon nem igényel semmi magyarázatot, nem kell, hogy százfelé figyeljen az ember, önkéntelenül rászegeződik minden tekintet. Minden porcikájával mozog, hihetetlenül szuggesztív, az arca összes idegszálával játszik, és hangja pillanatok alatt betölti a termet.

Puskás Pétert a Megasztárból ismerhette meg a közönség, és a számtalan példa van rá, hogy a színházközönség számára ez nem mindig jó ajánlólevél. Peti gyorsan rácáfolt a tévhitekre, ő most bizonyított. Egy gyermeki Józsefet formál meg, aki a maga ártatlanságával talán a leghitelesebb az összes közül. Hangja pedig olyan meglepetéseket tartogat, amit se a tévéből, se a megjelent lemezéről eddig még nem ismerhetett a nagyérdemű.

Serbán Attila. Ha Peti a leggyermekibb, akkor Attiláról a „legfelnőttebb” József mondható el. Egy letisztultabb, céljaiért végletekig kitartó férfi. És a hangja? Nos, az előadás közben többször kapott nyíltszíni vastaps, hangos bravózás teljesen megérdemelten szólt neki. Képzett, áradó, érzelemteli hang az övé. Nagyszerűen árnyalja a hangját az adott jelenetek hangulatához, érzelmi töltetéhez.



A másik főbb szereplő a Narrátor, vagyis a mesélő. Gallusz Nikolett, aki nyugodtan elmondhatja magáról, hogy rátalált ez a szerep. Lehet látni, amikor a színésznő összhangban van magával és a szerepével is. Nikin most ez látszik. A másik csodálatos mesélő Polyák Lilla, aki szülés után bombaformában tért vissza. Hangjával, megjelenésével nem csak a férfi nézőket kápráztatja el. És ugyanez mondható el Ladinek Juditról is.

A Fáraó szerepében három merőben különböző karakter került szembe az Elvis-imitátor felaldattal. Gáspár László, aki szintén a Megasztárból tett kitérőt a színház világába. Viszont míg Peti tökéletes színészi teljesítményt nyújt, Laciról ugyanez nem mondható el. Megoldja, a feladatot, melyet a rendező szánt neki, de egyenlőre még nincs benne ő maga. Énekes, és ez hallatszik is a színpadon. Gesztesi Károly ugyanakkor elsősorban színész, ő inkább játszik, mint énekel. De ez nem megy a karakter rovására, sőt…! És végül Posta Victor. Számomra ő a kakukktojás, vagy hogy trendi legyek nekem egy kicsit „too much” az ő helytartója. Persze érthető, hogy maga a figura is egy parodisztikus szerepformálást kíván, de a vastag smink, a meleg Elvis és a köldökig kigombolt fehér ing egyszerre túlságosan is sok.

A testvérek már csak kettes leosztásban vannak. Senkire nem írnék egy rossz szót sem (nem is tudnék), mert az a feladat mozgásban és táncban, amit Tihanyi Ákos megkövetelt tőlük, nekem olykor már emberfelettinek tűnik. Az, hogy előadás végén mindenkiről patakokban folyik a víz így aztán nem meglepő. Megvan a legújabb zsírégető módszer „a la Tihanyi Ákos”.



A gyerekszereplők mellett sem mehetünk el szó nélkül. A kicsik hiba nélkül teljesítenek, fiatal koruknál fogva már-már meglepő az ilyen mértékű felkészültség és profizmus. Apropó profizmus. Ugyanez mondható el Kentaur díszleteire is. Oly magasra állította önnön magának a mércét, hogy szinte csalódás lenne, ha nem valami monumentálissal állna elő premierről-premierre

Összességében a József és a színes szélesvásznú álomkabát nem egy világmegváltó darab, de nem is ez a célja. Szórakoztat, jó kedvre derít, mosolyra fakaszt és örömet ad. Nem csak a nézőknek, de talán a színészeknek is. Ajánlom mindenkinek egy könnyed nyáresti kikapcsolódás gyanánt!