2024. május 7. - Gizella

Beavatkoznának a kerepesi iskola perébe

Beavatkozóként részt kíván venni a kerepesi általános iskola ellen indított, több roma diák elkülönítése ügyében folyó perben az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány; a civil szervezet az iskola fenntartójára kiszabott bírságot megtámadó per
2009. február 12. csütörtök 15:20 - Hírextra
A beavatkozási kérelemről a bíróság nyolc napon belül, írásban dönt.

A per azért indult, mert az Oktatási Hivatal első lépésként 200 ezer, majd további 800 ezer forintos bírsággal sújtotta a kerepesi iskola fenntartóját. A bírságot - a hivatal indoklása szerint - azért szabták ki, mert hat roma diáknak megtiltották, hogy bejárjanak az intézménybe és csak délutáni foglalkozásokon vehettek részt. A kerepesi általános iskola igazgatója és a Pest megyei település polgármestere a büntetés összege miatt fellebbezett.

Az Oktatási Hivatal 2008 januárjának végén, azt követően indított vizsgálatot, hogy a sajtóban megjelent hírek szerint a kerepesi önkormányzat iskolájában hat diáknak megtiltották, hogy iskolába járjanak. Délutáni foglalkozásokon, hetente kétszer tartózkodhattak az épületben. Az eljárást fegyelmi okokkal indokolták.

A felperes jogi képviselője, Gaudi-Nagy Tamás kérte a beavatkozási kérelem elutasítását.
Mint a tárgyaláson elmondta, a bírság kiszabása aránytalan és megalapozatlan, mert nem történt hátrányos megkülönbözetés, magatartási problémák miatt kialakított pedagógiai döntésről volt szó.
A per júniusban folytatódik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását