2024. május 7. - Gizella

Horn Gábor a rasszizmusról

Az elmúlt hetekben azt lehetett tapasztalni, hogy "a velünk élő borzalmas rasszizmus se nem jobb-, se nem baloldali", mert baloldali, vagy magukat annak gondoló miniszterek és polgármesterek szólaltak meg elfogadhatatlan módon - mondta a miskolci rendőrka
2009. február 12. csütörtök 16:02 - Hírextra
Az SZDSZ ügyvivője sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármestere "együtt masírozott az árpádsávos zászlókkal tüntetőkkel, ( ) hallottunk olyan MSZP-s miniszterről, aki cigánybűnözésről beszélt, anélkül, hogy bármiféle konkrét magyarázatot adott volna, hogy mit ért ezalatt".

Veszprém jobboldali polgármestere ugyanakkor példamutató módon szólalt meg vasárnap - tette hozzá a szabad demokrata politikus. A vasárnapi megemlékezésen Debreczenyi János (Fidesz-KDNP) felszólalását folyamatos füttyök és bekiabálások szakították meg, miután azt mondta, hogy az elkövetők is magyar állampolgárok, és a rendőrségre, illetve az ügyészségre kell bízni elfogásukat.

Horn Gábor azt mondta, egyetértenek a polgármester azon kijelentésével is, hogy ezek az esetek nem használhatóak fel indulatkeltésre, a konfliktusok szítására.

A politikus hangsúlyozta, az SZDSZ vezetősége és tagsága együtt érez a meggyilkolt veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma családjával, és azt várják az igazságszolgáltatástól, hogy a lehető legsúlyosabb büntetést szabja ki az ügyben. Hozzátette: az SZDSZ mindig fel fog lépni a kollektív bűnösség kimondása ellen, mert nem lehet egy kisebbséget vagy akár egy nemzetet kollektív értelemben bűnössé tenni.

Horn Gábor a magyar társadalom egyik legsúlyosabb kérdésének nevezte a romakérdés megoldását, hangsúlyozva, az nem lehet a feszültségek fokozása, a faji alapú előítéletek legitimálása. Azt mondta, a szabad demokraták nem fogadják el, hogy egy kisebbség egésze lenne a felelős egy bűntettért, mert Veszprémben "banditák követtek el bűncselekményt, bűnhődjenek".

Hozzátette, kapják el a bűnözőket, de ez nem indok arra, hogy akár a rendőrség bármely vezetője, "akár a legnagyobb ellenzéki párt elnöksége egészében cigánybűnözésről beszéljen".

A többségi társadalomnak nagyon nagy a felelőssége ebben az esetben - emelte ki. Azt mondta, ha egy politikus ilyen helyzetben "cigánybűnözőzik", akkor a szélsőjobb malmára hajtja a vizet. Az ügyvivő azt kéri, hogy minden felelős helyzetben lévő politikus szólaljon meg az ügyben.

Horn Gábor kérdésre válaszolva elfogadhatatlannak nevezte Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány kijelentéseit. Azt mondta, hogy azok csak a konfliktust növelik. Hozzátette, a rendőrség akkor teszi a dolgát, ha nem rasszista kijelentéseket tesz, hanem elfogja a bűnözőket. Megint kiderült, hogy ez egy következmények nélküli ország, bárki, bárhol bármit mondhat - jelentette ki Horn Gábor.

A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Mohácsi Viktória, a párt európai parlamenti (EP) képviselője emlékeztetett rá, hogy az Európai Unió 27 tagállama közül Magyarország az első, ahol a szegregációt jogszabályban mondták ki törvényellenesnek.

Véleménye szerint az a tény, hogy Magyarország ezt a problémát felismerte, annak köszönhető: a roma integráció és a romákkal kapcsolatos problémák nem voltak, és most sem annyira súlyosak, mint más nyugat- vagy kelet-európai országokban.

A képviselő kijelentette, hogy akik ilyen kifejezéseket használnak, azoknak tudniuk kell, hogy a romák megbélyegzése súlyosbítja a helyzetet.Hangsúlyozta, a veszprémi bűnelkövetők hozzátartozói nem felelősek Marian Cozma meggyilkolásáért, ezért ennek megfelelően kell szankciókat alkalmazni.

A roma integrációnak semmi köze nincsen a gyilkosságok és lopások elkövetőihez vagy az országban kialakult hangulathoz, ezeket a programokat továbbra is komolyan kell venni - mutatott rá.

Mohácsi Viktória józanságot kért minden magyar állampolgártól, köztük a politikusoktól és azt, hogy támogassák a valódi megoldást kínáló közéleti szereplők törekvéseit.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását