2024. május 7. - Gizella

Rózsaszín taxi a libanoni nőknek

Tűsarkú cipőben és rózsaszín nyakkendőben vezetnek a libanoni taxisofőrnők: a "női taxi" új libanoni találmánya azokat szolgálja, akik közlekedésükhöz nem kívánják igénybe venni az erősebbik nemet.
2009. március 14. szombat 14:35 - HírExtra
A taxishölgyek hajában rózsaszín virág, arcfestékük is rózsaszínbe játszó.
"Ez a öltözékünk szerves része. Így fogunk öltözni minden nap" - mondta büszkén rózsaszín Peugeot-ja volánjánál a négygyermekes családanya, Szuád Hamdar. Ő a Banat Taxi (női taxi) három gépkocsivezetőjének egyike.

"Először azt hittem, nehéz lesz női taxisofőröket találni Libanonban, ahol ez férfifoglalkozás" - mondta Naval Jagi Fahri, az új cég igazgatónője. A Bejrúttól északkeletre fekvő Mtajlebben megnyílt céget az idegenforgalmi minisztérium is támogatja, amely szerint az új szolgáltatás elsősorban a gazdag öbölbeli arab turistanőket vonzhatja.

Az arab világban az Egyesült Arab Emírségek után másodikként indult Libanonban női taxi - mondta el Lina Ganem, a minisztérium szóvivője. Azok, akik nem vehetik igénybe az új szolgáltatást, hátrányos megkülönböztetésre panaszkodnak.

"Úgy látom, van itt némi nemi diszkrimináció" - mondta csipkelődve Dzsad Fahuri 40 éves üzletember, aki részt vett a megnyitó ünnepségen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását