2024. május 7. - Gizella

Obama bin Laden módszerét használta

A közel harmincéves konfliktuson való felülemelkedést ajánlotta fel az amerikai elnök az iráni vezetőkhöz intézett közvetlen videoüzenetében.
2009. március 20. péntek 08:00 - HírExtra
A perzsa újév alkalmából elküldött üzenetben Barack Obama az iráni vezetőkhöz és az iráni néphez szólva hangsúlyozta: "Ebben az évszakban, amely az új kezdetek időszaka, világosan szeretnék szólni az iráni vezetőkhöz". Az amerikai elnök olyan jövőt ajánlott, amelyben felülemelkednek a régi viszályokon, és amelyben Irán, valamennyi szomszédja és általában a világ nagyobb biztonságban és békében él.

"Kormányzatom eltökélt, hogy olyan diplomáciát folytasson, amely minden előttünk álló kérdéssel foglalkozik, és konstruktív kapcsolatok létrehozásán munkálkodik az Egyesült Államok, Irán és a nemzetközi közösség között. Ezt a folyamatot fenyegetéssel nem lehet előbbre vinni. Épp ellenkezőleg, becsületes, a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet szeretnénk" - hangsúlyozta Barack Obama a perzsa nyelven feliratozott videoüzenetben.

Obama ugyanakkor hangsúlyozta: "Az Egyesült Államok azt akarja, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság foglalja el az őt megillető helyet a nemzetek közösségében", de "ezt a helyet sem terrorizmussal, sem fegyverekkel nem érheti el".

A Fehér Ház közölte: a videoüzenetet több, a térségben fogható médiának is eljuttatták. Az iráni újév, a novruz ünnepe idén március 20-ra esik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását