2024. június 2. - Kármen, Anita

A királyné igazi arca

Ehnaton fáraó szépséges felesége, Nofertiti esetleg mégsem volt olyan gyönyörű, mint amilyennek hisszük híres mellszobra alapján, legalábbis erre utal az ókori remekmű CT-vizsgálata, amely a királyné "második" arcát tette láthatóvá.
2009. március 31. kedd 21:17 - HírExtra
Nofertiti (jelentése: "a szépség megérkezett") a XVIII. dinasztia idején uralkodó IV. Amenhotep, a későbbi Ehnaton fáraó felesége volt. Életét és sorsát számos rejtély övezi, ahogy semmi biztos nem ismert családjáról. Az 50 centiméteres büszt, amelyet Ludwig Borchardt német régész tárt fel és csempészett ki Egyiptomból Németországba az 19010-es évek elején, Thotmesz, az egyik név szerint is ismert ókori szobrász amarnai műhelyéből származik.

A mellszobrot 1992-ben egyszer már alávetették komputeres rétegvizsgálatnak. Ám most a német kutatóknak Alexander Huppertz radiológussal, a berlini Képalkotó Eljárások Kutatóintézetének igazgatójával az élén a sokkal korszerűbb berendezésnek köszönhetően mélyebben sikerült bepillantaniuk a felszín alá.

Vizsgálataikról a Radiology című szaklap legújabb számában számolnak be. A büszt eredetileg mészkőből készült, amelyet több, különböző vastagságú gipszréteg borít. Eredetileg a tudósok úgy vélték, hogy a belső "mag" csupán az alkotás szilárdságát volt hivatott biztosítani, ám most kiderült, hogy egy kissé más arcot rejt a külső a gipszréteg.

A belső arcnak kevésbé kifejezettek voltak a pofacsontjai, az orrnyergen egy kis dudor volt, a száj szegletében, ahogy az arcon finom ráncok húzódtak. Egy kissé más rajzolata volt a királyné szemeinek is. Alexander Huppertz meggyőződése szerint valaki kifejezetten utasította a szobrászt az "arcfelvarrásra", amikor az ókori művész megörökítette Nofertitit.

"Egyes változások pozitívak, mások viszont nem" - vélekedett Alexander Huppertz, hozzátéve, hogy repedéseket fedeztek fel a mellszobor különböző részein. Az alkotás állapotának megismerése viszont segít a remekmű állagmegóvásában. John H. Taylor, a British Museum óegyiptomi és szudáni részlegének a kurátora szerint a szépészeti beavatkozás felveti annak a kérdését, hogy valójában miért is kozmetikázták Nofertiti. Véleménye szerint a királyné "javított" változata jobban megfelelt kora szépségideáljának, mint a rejtett arc.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását