Egészségesebb a használt babaruha
Orvosok által igazolt tény, hogy a használt kelengye egészségesebb a babának, mint a vadonatúj - az utóbbi ugyanis káros anyagokat tartalmazhat.
2009. július 7. kedd 10:42 - HírExtra
Már az újszülötteknek is fokozott fogyasztóvédelemre van szükségük a német kockázatértékelési intézet (Bundesinstitut für Risikobewertung, BfR) szerint. "Sok szülő teljesen újonnan rendezi be a gyerekszobát, és nem is gondol bele, hogy a bútorokból, a falfestékből és a szőnyegekből mennyi káros anyag éri a csecsemőjét" - mondta az intézet gyermekorvosa, Axel Hahn egy Berlinben megrendezett gyermek-fogyasztóvédelmi fórum megnyitóján. Ezért a használt áru a gyermekruházat esetében is gyakran egészségesebbnek bizonyul - tette hozzá a Die Welt című német lap internetes változata (www.welt.de) szerint.
A szakemberek kétnapos konferenciájukon az áruk összetételének, receptúrájának jobb jelölését tűzték ki célul.
"Eddig a BfR-nek csak a mérgező komponenst tartalmazó receptúrákat kellett jelenteni, például néhány takarítószer esetében - fejtette ki Hahn -, gyakran azonban egy bizonyos anyag mennyiségében vagy több hatóanyag kombinációjában rejlik a veszély. Csupán a termék nevéből egyelőre nem tudunk következtetni annak pontos összetételére".
A különböző országokban, de még a gyártási tételek között is eltérhet egy azonos elnevezésű termék összetétele. Ezért lenne szükség egyfajta receptúrakód bevezetésére. Ezt azonban megnehezíti a fokozódó globalizáció: az európai piac termékei közül sokat nem is az EU-ban állítanak elő, és így nem lehet megkövetelni a részletes jelölést.
Forrás: MTI