2024. május 9. - Gergely

A párlatkóstolás édes tudománya

A kulturált pálinkafogyasztás terjedésével a kóstolás művészete is egyre fontosabb szerepet kap: ahogyan a boroknál, úgy itt is objektív szempontrendszer alapján értékelnek a szakértők.
2009. december 10. csütörtök 06:52 - HírExtra
Persze nem kell megijednünk e „tudományág” szárazságától, hiszen a pálinkakóstolás mindenki számára nyitott és érthető, jóízű foglalatosság lehet, mindössze a minőségre kell odafigyelnünk.

Ahogyan a kóstolók zöménél, úgy a pálinka esetében is a gondosan kiválasztott ital hűtésével és a pohár kiválasztásával kezdődik a kulturált alkoholfogyasztás. Ami a hűtést illeti, túl bonyolult dolgunk nincsen, hiszen nem kell túlságosan alacsony hőmérsékletnek kitenni az italt, legalábbis amennyiben minőségi termékkel van dolgunk – mondta Papp József, a Pálinka Nemzeti Tanács tagja, a Zsindelyes pálinkafőző cég ügyvezető igazgatója.

Tévhit ugyanis, hogy a jól behűtött pálinka jobban kiemeli az ízeket, épp ellenkezőleg: a túl hideg italban „megfagynak”, neutralizálódnak az illóanyagok. A hűtés szokása arra vezethető vissza, hogy régebben a kevésbé jó minőségű termékeket annak érdekében hűtötték le, hogy azzal elnyomják az ízhibákat. Erre természetesen nincsen szükség a napjainkban készülő, szigorú törvényi előírásoknak megfelelő pálinkák esetében, a fogyasztási hőmérséklet ennek szellemében 17-18 fok.

Tulipánpohár


A pálinka sajátosságainak köszönhetően pohártípus is kialakult. Ez persze nem a „stampedli”, hanem a tulipánpohárnak (néhol grappás pohárnak) nevezett kehely, amely kitűnően alkalmas a pálinka íz- és illatvilágának kibontakoztatására. A kinyíló szirmú virágra emlékeztető üvegpohár kialakítása lehetővé teszi, hogy a magas, párhuzamos falak az orrhoz irányítsák a gyümölcsillatot, míg a gömb alakú test arra szolgál, hogy a levegőztetés során a falhoz ragadjon az ital alkoholrésze, amitől még intenzívebbé válik az íz, mintha beleharapnánk a friss gyümölcsbe – tette hozzá a Pálinka Nemzeti Tanács szakértője.

A kóstolás szertartása a boréhoz hasonlatos: vagyis először a színt állapítjuk meg, majd az illatra és az ízre koncentrálunk. Igaz az is, hogy a pálinka esetében még nem alakult ki a borászatból ismert, rendkívül részletes „aromakorong”, viszont könnye lehet, hogy hamarosan ebben a szegmensben is hasonló cizelláltsággal fogják elemezni az ízeket.
Ha több palackot nyitunk fel, akkor – a borokhoz hasonlatos módon – sorrendet kell felállítani, amihez itt sem kell nagy tudomány, csupán arra kell figyelni, hogy a kevésbé karakteres pálinkát a karakteresek kövessék. Például az alma- és körtepálinkát követhetik a törköly- és málnapálinkák, második „ökölszabály”, hogy a fahordós érlelésűeket a végére tartogassuk.

Pálinkavacsora

Ilyen kóstolókra többek között a szervezett pálinkavacsorákon kerül sor, amelyek népszerűsége az italéval párhuzamosan növekszik. Ezek az események közelebb hozzák a fogyasztóhoz a „gyümölcsben rejlő titkot”, és elősegítik a kulturált pálinkafogyasztást. Nagyjából az elmúlt tíz évben, de különösen az utóbbi néhány évben tapasztalt Papp József pozitív irányú elmozdulást, a Zsindelyes ügyvezetője szerint egyre többen ismerik fel válogatott alapanyagokból készülő, nemzeti italunk értékeit a terített asztalnál is.

A jobb alapanyagok jobb italt és persze jobb élettani hatásokat eredményeznek, ezt mutatják az utóbbi évtized tapasztalatai. A pálinkaszakértő szerint fokozatosan előtérbe kerülnek a minőségi ital pozitív hatásai is: a kulturált pálinkafogyasztás segíti az emésztést, felfrissíti a vérkeringést, továbbá az immunrendszert is erősítheti. Papp József megerősítette ugyanakkor, mindez csak mértékkel fogyasztva lehetséges.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

balogGY
2009. december 10. 11:23
fenét.
látszik hogy nem értesz hozzá.
A kristálytiszta barackpálinka... nos az a valami.
nagyapám készített olyat.
finom de ütős
gizimama
2009. december 10. 11:22
mézes meggyes az igazi, akárki akármit is monddd
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását