2024. május 7. - Gizella

Barroso-Orbán: a szociális piacgazdaság fenntartásáról tárgyaltak

A szociális piacgazdaság fenntartásáról beszél majd José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtökön, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP) frakciója vezetősége budapesti, kihelyezett ülésének első napján.
2010. március 1. hétfő 16:23 - HírExtra
Az Európai Néppárt (EPP) EP-frakciójának honlapján olvasható meghívó szerint az ülést Joseph Daul, a néppárt EP-frakciójának vezetője, valamint Szájer József, a frakció helyettes vezetője és Schmitt Pál, az EP alelnöke nyitja meg.

A délelőtti programban szólal majd fel José Manuel Barroso és Orbán Viktor, majd Matolcsy György volt gazdasági miniszter, Aart de Geus, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárhelyettese és Őry Csaba fideszes EP-képviselő beszél a foglalkoztatáspolitikáról.

Ziga Turk, a ljubljanai egyetem professzora és Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a humán tőkéről, az oktatás-képzés jelentőségéről beszél. Felszólal Martonyi János volt külügyminiszter is.

A tanácskozás második napján, pénteken mások mellett beszédet mond a mezőgazdasági, valamint a regionális politikáért felelős uniós biztos. Az Európai Unió 2013 utáni közösségi agrár-, illetve kohéziós politika témájában felszólal majd Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.

Szájer József szombaton közölte, hogy a Fidesz meghívására Budapesten tartja kihelyezett ülését az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetősége csütörtökön és pénteken; az egyik téma a munkahelyteremtés lesz, a másik az uniós források felhasználása a hátrányosabb helyzetű régiók felzárkóztatására.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását