2024. május 9. - Gergely

Adócsaló Eclipse?

Az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezetői és segítői fiktív számlákkal és pénzügyi műveletekkel 1,35 milliárd forint áfa- és 636 millió forint társaságiadó-fizetési kötelezettségük alól bújtak ki - írta a Fővárosi Főügyészség indítványára hivatkozva szombati számában a Népszabadság.
2010. március 13. szombat 09:03 - HírExtra
A lap úgy tudja, hogy az Eclipse - a nyomozás adatai szerint - 2007 és 2009 között összesen 8,1 milliárd forint értékű állami megbízást nyert el titkos közbeszerzési pályázatokon. Ezen informatikai beszerzések ellenértéke után azonban - a nyomozás jelen állása szerint - nem fizetett adót.

A pénzt különböző építőipari vállalkozások számlájára utalták, majd azok fiktív számláit felhasználva gyakorlatilag lenullázták adófizetési kötelezettségüket - írta a lap.
A Népszabadság szerint két jól elkülöníthető cégláncon keresztül mosták tisztára a pénzt, majd készpénzben felvették.

A vámőrség birtokában lévő előzetes adó- és könyvszakértői vélemény szerint az Eclipse 2007-ben 210 millió, 2008-ban 585 millió, 2009-ben pedig 553 millió forint forgalmi adót nem fizetett be a költségvetésbe. Ebben a három évben mintegy 7 milliárd forint költséget számolt el jogtalanul, a hatóságok adatai szerint fiktív számlákkal. Ezekkel együttesen 636 millió forinttal csökkentette társaságiadó-fizetési kötelezettségét - írta a Népszabadság.

A lap szerint az ügy kínosan érintheti a Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatokat: az Eclipse rendre nemzetbiztonsági okokból titkosított pályázatokon nyert, az egyik pénzmosással gyanúsítható segítőjük pedig egy nemzetbiztonsági védelem alatt álló cég biztonságtechnikai vezetője volt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását