2024. május 8. - Mihály

Uniós pénz egy szennyvíztisztítóra

Három település mintegy 35 ezer lakosának életminőségét javítja majd a tököli szennyvíztisztító részben uniós forrásból történő modernizálása és kapacitásbővítése - közölte a város polgármestere pénteken az MTI-vel.
2010. június 11. péntek 15:38 - HírExtra
A csaknem kétmilliárdos beruházás megvalósításáért Tököl, Szigethalom és Halásztelek önkormányzata társulást hozott létre, és már túl is jutott a pályázat első fordulóján. Hoffman Pál (Fidesz) elmondta, hogy a Tököl közigazgatási területén lévő, néhány éve Szigetcsép és Szigetújfalu által is használt szennyvíztisztító kapacitását a tervek szerint a jelenlegi napi 5000 köbméterről 7500-ra emelik, és a szennyvizet speciális eljárással kezelik. A módszer a Duna vízminőségét is javítja - tette hozzá a polgármester.

Az előkészítő munkálatok 2008 decemberében kezdődtek, jelenleg a tervdokumentáción dolgoznak. A társulást létrehozó három önkormányzatnak az 1,9 milliárd forintos projekthez 15 százaléknyi saját forrást kell adnia, ezt saját költségvetésükből, illetve valószínűleg közösen felvett hitelből oldják meg.

A munkálatok 2011 nyarán kezdődhetnek, az átadást 2013-ra tervezik - közölte Hoffman Pál.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását