2024. május 7. - Gizella

Az MSZP bemutatta debreceni jelöltjeit

Az MSZP Debrecen mind a 24 önkormányzati képviselői választókörzetében önálló jelöltet indít - jelentette be Szathmári Károly városi pártelnök kedden, a jelölteket bemutató sajtótájékoztatón.
2010. augusztus 17. kedd 17:48 - HírExtra
A párt kompenzációs listáját Zsiros Zsolt, az MSZP debreceni polgármesterjelöltje vezeti - tette hozzá.

Zsiros Zsolt az MTI érdeklődésére elmondta: egyedül a Jobbikkal zárnak ki mindennemű együttműködést a debreceni szocialisták.

Szathmári Károly tájékoztatása szerint a jelöltek közül heten jelenleg is a városi közgyűlés tagjai. A jelöltek egyharmada "kifejezetten fiatal", egyharmada középkorú, egyharmada idősebb - mondta a pártelnök.

Hozzátette: az országgyűlési képviselőválasztáson 16 százalékot értek el a debreceni szocialisták, az önkormányzati voksoláson ennél jobban szeretnének szerepelni.

Zsiros Zsolt arra buzdította a választókat: bátran szavazzanak a szocialistákra, a párt egyéni jelöltjeire és polgármesterjelöltjére, voksaik nem vesznek el, bizonyosan mandátumot fognak érni.
Csiha Tünde, a szocialisták debreceni kampányfőnöke elmondta: az ajánlószelvény-gyűjtőket sorszámozott megbízólevéllel látták el.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását