2024. május 9. - Gergely
Orbán Viktor napirend előtti felszólásában azt mondta: a második akcióterv három aktuális kérdéskörben fogalmazza meg a közérdek érvényesítését.
2010. október 18. hétfő 13:42 - HírExtra


Az államnak meg kell védeni a nyugdíjak értékét

Az államnak kötelessége megvédeni a nyugdíjasokat és a nyugdíjak értékét, de ezt csak az állami nyugdíjpénztáron keresztül tudja megtenni a kormány - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben napirend előtt.

Kijelentette: az állami nyugdíj az egyetlen, ami garantálni képes mindenki számára az értékállóságot.

Csak az állam olyan erős, hogy átvészeljen egy gazdasági válságot - tette hozzá.

A jelentős profittal bírók jönnek most

Orbán Viktor szerint úgy tisztességes, igazságos, ésszerű, hogy a válság második szakászából azok vállaljanak többletterheket, akiket eddig az adófizetők megmentettek, azok viseljenek nagyobb részt a terhekből, akik jelentős profittal rendelkeznek.

A kormányfő hétfői parlamenti napirend előtti felszólalásában a válságadóról szólva leszögezte: az átmeneti időre szól, arányos, nem okoz működési terheket a szektornak, és nem veszélyezteti a munkahelyeket.

A távközlési és energiacégek, illetve a kereskedelmi láncokat sújtó adóról azt mondta, az energiaszektor kiemelt súllyal szerepel. Azt mondta, négy nappal a választások második fordulója előtt, 2010. április 29-én a kormány olyan szerződést kötött energiacégekkel, amellyel az állam 170 milliárd forintról mondott le.

Közös holdingba a Volán-vállalatokat és a MÁV-ot is


Közös holdingba tömörítik a Volán-vállalatokat és a MÁV-ot, valamint kialakítják a BKV-val való együttműködés mindkét felet kielégítő módozatát - jelentette be Orbán Viktor kormányfő hétfőn a parlamentben.

Tárgyalni kell az önkormányzatokkal

A közeli napokban tárgyalásokat kezdeményez a kormány minden nagyobb önkormányzattal az általuk működtetett közszolgáltatások további sorsáról.

Ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be hétfőn, napirend előtt a parlamentben.
Forrás: MTI/HirExtra

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását