2024. május 10. - Ármin, Pálma

Belvízhelyzet: marad a harmadfok

Újfehértón továbbra is harmadfokú a belvízvédelmi készültség, s az elöntés miatt újabb útszakaszt, ezúttal a Kisrét-közt kellett lezárni a forgalom elől - közölte Nagy Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város polgármestere.
2011. január 1. szombat 16:22 - HírExtra
A településen változatlanul mintegy kétszáz lakóházat veszélyeztet a belvíz, de az eddigi három mellett újabb kiköltöztetésekre már nem volt szükség az utóbbi 24 órában - mondta a független önkormányzati vezető. Hozzátette: a Kisrét-köz mellett csak szakaszosan lehet közlekedni a korábban lezárt Honvéd, Görgey, Kölcsey, Rákóczi és Part utcában is Újfehértón.

A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a belvíz által elöntött külterületek miatt jelenleg harmadfokú a készültség Felső-Szabolcs mindhárom belvízvédelmi szakaszán, Szabolcsveresmart, Beszterec és Tiszabercel térségében is. A tájegységben összesen hét szivattyútelep gépei működnek folyamatosan, s emelik át a vizet a csatornákba, folyókba és tározókba.

Hat szabolcsi belvízvédelmi szakaszon másodfokú, három helyen pedig elsőfokú a készenlét. A védekezés eredményeként és a csapadékmentes, hideg időjárás hatására a megyében tovább mérséklődött az elöntött határrészek nagysága, jelenleg 400 négyzetkilométernyi alatti a vízzel borított terület.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását