2024. május 9. - Gergely

Nem bűnösök a katonák

Felmentették az Afganisztánban háborús bűnök elkövetésével vádolt lengyel katonákat.
2011. június 1. szerda 15:08 - HírExtra
A varsói körzeti katonai törvényszék szerdán kihirdetett nem jogerős ítéletében felmentette a lengyel hadsereg hét katonáját és tisztjét, akiket azzal vádoltak, hogy afganisztáni szolgálatuk idején háborús bűnöket követtek el afgán civilek ellen.

Lengyelországban először került sor ilyen perre. A haditörvényszék azzal indokolta a felmentő ítéletet, hogy az ügyészség nem gyűjtött össze elegendő bizonyítékot, amellyel hitelt érdemlően bizonyítani lehetett volna a vádakat.

A NATO vezette nemzetközi afganisztáni biztonsági erő, az ISAF keretében szolgálatot teljesítő lengyel katonák és tisztek 2007. augusztus 16-án egy tálibellenes bevetés során gépfegyver- és aknatűz alá vettek egy délkelet-afganisztáni falut, Nangar Helt, megölve hat polgári személyt, köztük két nőt és három gyereket, akik éppen egy esküvőt ünnepeltek. Három további civil, köztük egy előrehaladott terhes állapotban lévő asszony súlyosan megsebesült.

Az alegység azután érkezett a faluba, hogy ott robbantásos merényletet kíséreltek meg korábban két lengyel katonai jármű ellen.

A súlyos sérülteket Lengyelországban részesítették kórházi kezelésben, az áldozatok és sebesültek hozzátartozóinak a lengyel hadsereg kártérítést fizetett, és természetbeni juttatásokat (háziállatok, liszt) is kaptak.

A lengyel hadsereg hét tagját - három sorkatonát, két tisztet és két tiszthelyettest 2007 augusztusában őrizetbe vették, majd később szabadlábra helyezték, és eljárást indítottak ellenük. Az ügyészség 5-12 évi szabadságvesztést, lefokozást és az áldozatok családjainak fizetendő kártérítést követelt velük szemben.

A vádlottak ügyvédei azzal érveltek, hogy az államnak kell felelősséget vállalnia a háborúba küldött katonáiért, és jogi segítséget nyújtani nekik, ha hibát követnek el. Az ügyvédek szerint ugyanis nem háborús bűntett, hanem tragikus hiba történt az afgán faluban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását