2017. november 22. - Cecília

Emelkedéssel zártak keleten

A világgazdasági kilátásokat övező derűlátás jegyében emelkedéssel zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdeindexei pénteken, dacára a kínai és japán belpolitikai események bizonytalanságainak és az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve következő elnökével kapcsolatos találgatásoknak.
2017. október 20. péntek 15:39 - HírExtra
  

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,38 százalékkal, 550,68 pontra, a tízéves rekord közelébe emelkedett.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója a 14. egymást követő napon tudott emelkedni, ilyen hosszú egybefüggő szakaszra az 1960-as évek eleje óta nem volt példa. A Nikkei 0,04 százalékkal, 21 457,64 pontra, a szélesebb körű Topix-index pedig 0,03 százalékkal, 1730,64 pontra nőtt. A Nikkei záróértéke 1996 októbere, a Topixé pedig 2007 júliusa óta nem volt ilyen magas.

A szerény napi növekedést az indokolja, hogy gyakorlatilag egyensúly alakult ki a piac túlfűtöttségétől tartó eladók, illetve a jen dollárhoz viszonyított árfolyamának gyengülésére és a vasárnapi parlamenti választásokon a kormányzó koalíció győzelmére játszó vevők között. A külföldi befektetők szeptemberben kezdtek gyors ütemben japán részvényeket vásárolni, miután a közvélemény-kutatások az Abenomics néven ismert, piacbarát politikát folytató kormánypártok győzelmét jelezték előre.

Az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,18 százalékos pluszban, 5907,00 ponton, a dél-koreai Kospi pedig 0,67 százalékos nyereségben, 2489,44 ponton, történelmi csúcson zárt, a New York-i tőzsde nyomdokain haladva.

A Dow Jones ipari átlag és az S&P 500-as mutató újra történelmi rekordot döntött a csütörtöki zárásban az új Fed-elnök körüli találgatások nyomán. Donald Trump amerikai elnök csütörtökön tárgyalt Janet Yellennel, akinek mandátuma februárban jár le. Trump még azelőtt bejelenti, hogy az öt jelölt közül kit javasol a Fed élére, mielőtt november 3-án ázsiai körútra indul. A legfrissebb hírek szerint Jerome Powell, a Fed kormányzótanácsának jelenlegi tagja az esélyes, ami a jelenlegi monetáris politika folytatását vetíti előre.

Enyhén emelkedtek a kínai tőzsdeindexek, de múlt péntekhez képest veszítettek értékükből a kínai gazdaság lendületvesztését tükröző adatok nyomán. Rontotta a befektetők hangulatát az is, hogy a jegybankelnök eszközbuborékok veszélyére figyelmeztetett.

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite (SSEC) 0,25 százalékkal, 3378,65 pontra, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 0,44 százalékkal, 11 238,88 pontra emelkedett, de a Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 0,11 százalékkal, 3926,85 pontra esett.

Hongkongban az irányadó mutató, a Hang Seng 1,17 százalékos pluszban, 28 487,24 ponton zárt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását