Új trendek hódítanak a német sajtóban

Még akkor is, ha az újítás - különösen a Stern esetében - már nem is annyira új. 1999-ben meglehetős megrökönyödést váltott ki, hogy a népszerű hamburgi hetilap élére két - negyvenes éveiben járó - fiatalnak számító főszerkesztőt neveztek ki Andreas Petzold és Thomas Osterkorn személyében. A "fiataloknak" nem sok jövőt jósoltak, de a borús jövendölések egyáltalán nem igazolódtak be. A lap példányszáma nőtt, az újság sokak szerint élvezhetőbbé vált, s még inkább a szerkesztőségi hangulat.

Olyannyira, hogy a Stern példáját a közelmúltban az ugyancsak hamburgi Der Spiegel is követte. A lap élére ugyanis Stefan Aust helyett két - s a korábbi hagyományoktól ugyancsak eltérően - felettébb fiatal főszerkesztő került Mathias Müller von Blumencron és Georg Mascolo személyében. Bennfentesek szerint a példányszám ugyan még nem különösebben, de hangulat mindenképp változott, az új generáció ugyanis odafigyel arra, hogy a munkatársak - a munka mellett - jól is érezzék magukat. Mindez különösen úttörő a Der Spiegelnél, ahol az elmúlt évtizedeket a felettébb tekintélyelvű vezetési stílus, a szerkesztőségi hangulatot pedig a félelem légköre jellemezte. Az új főszerkesztők ugyanakkor első intézkedéseik között igyekeztek enyhíteni a Rudolf Augstein, majd Stefan Aust által felépített, rendkívül merev hatalmi struktúrákon, s igyekeztek megszüntetni azt az évtizedes gyakorlatot, amelynek keretében a szerkesztőségnek "hallgass" volt a neve.

Nem jelent kivételt a generációváltás alól a Die Zeit című, európai tekintélyű hetilap, illetve az újság élére 2004-ben kinevezett, negyvenes éveinek végét taposó német-olasz főszerkesztő, Giovanni di Lorenzo sem. Aki nemcsak arról híres, hogy előbb a berlini Der Tagesspiegel, majd a Die Zeit főszerkesztőjeként a szakmához kiválóan ért, hanem arról is, hogy vezetési stílusa szinte szokatlanul toleráns és megengedő.

Hasonló a helyzet a ZDF közszolgálati televízió rendkívül népszerű híradó műsorának még népszerűbb vezetője, Claus Kleber, továbbá a Süddeutsche Zeitung főszerkesztője, Hans Werner Kilz esetében is, akik némelyest idősebbek ugyan, de igen csak "emberbarát" hírében állnak, s nagy súlyt helyeznek a vitakultúrára.

Médiaszakértők szerint mind a Der Spiegel, mind a Stern, mind pedig a Die Zeit esetében egyértelművé vált, hogy az újságírói kvalitások mellett a - talán korral is járó - megváltozott vezetői stílus és ennek kapcsán a jobb hangulat is hozzájárult mindhárom hetilap tekintélyének további erősödéséhez, s többé-kevésbé a példányszám növekedéséhez is. Mindez ugyanakkor még kevés az általánosításhoz, de - mint az idézett szakértők állítják - a jövőre vonatkozóan valamit azért mégis csak jelez. Amit figyelmen kívül hagyni semmiképp nem lehet.Még akkor is, ha az újítás - különösen a Stern esetében - már nem is annyira új. 1999-ben meglehetős megrökönyödést váltott ki, hogy a népszerű hamburgi hetilap élére két - negyvenes éveiben járó - fiatalnak számító főszerkesztőt neveztek ki Andreas Petzold és Thomas Osterkorn személyében. A "fiataloknak" nem sok jövőt jósoltak, de a borús jövendölések egyáltalán nem igazolódtak be. A lap példányszáma nőtt, az újság sokak szerint élvezhetőbbé vált, s még inkább a szerkesztőségi hangulat.

Olyannyira, hogy a Stern példáját a közelmúltban az ugyancsak hamburgi Der Spiegel is követte. A lap élére ugyanis Stefan Aust helyett két - s a korábbi hagyományoktól ugyancsak eltérően - felettébb fiatal főszerkesztő került Mathias Müller von Blumencron és Georg Mascolo személyében. Bennfentesek szerint a példányszám ugyan még nem különösebben, de hangulat mindenképp változott, az új generáció ugyanis odafigyel arra, hogy a munkatársak - a munka mellett - jól is érezzék magukat. Mindez különösen úttörő a Der Spiegelnél, ahol az elmúlt évtizedeket a felettébb tekintélyelvű vezetési stílus, a szerkesztőségi hangulatot pedig a félelem légköre jellemezte. Az új főszerkesztők ugyanakkor első intézkedéseik között igyekeztek enyhíteni a Rudolf Augstein, majd Stefan Aust által felépített, rendkívül merev hatalmi struktúrákon, s igyekeztek megszüntetni azt az évtizedes gyakorlatot, amelynek keretében a szerkesztőségnek "hallgass" volt a neve.

Nem jelent kivételt a generációváltás alól a Die Zeit című, európai tekintélyű hetilap, illetve az újság élére 2004-ben kinevezett, negyvenes éveinek végét taposó német-olasz főszerkesztő, Giovanni di Lorenzo sem. Aki nemcsak arról híres, hogy előbb a berlini Der Tagesspiegel, majd a Die Zeit főszerkesztőjeként a szakmához kiválóan ért, hanem arról is, hogy vezetési stílusa szinte szokatlanul toleráns és megengedő.

Hasonló a helyzet a ZDF közszolgálati televízió rendkívül népszerű híradó műsorának még népszerűbb vezetője, Claus Kleber, továbbá a Süddeutsche Zeitung főszerkesztője, Hans Werner Kilz esetében is, akik némelyest idősebbek ugyan, de igen csak "emberbarát" hírében állnak, s nagy súlyt helyeznek a vitakultúrára.

Médiaszakértők szerint mind a Der Spiegel, mind a Stern, mind pedig a Die Zeit esetében egyértelművé vált, hogy az újságírói kvalitások mellett a - talán korral is járó - megváltozott vezetői stílus és ennek kapcsán a jobb hangulat is hozzájárult mindhárom hetilap tekintélyének további erősödéséhez, s többé-kevésbé a példányszám növekedéséhez is. Mindez ugyanakkor még kevés az általánosításhoz, de - mint az idézett szakértők állítják - a jövőre vonatkozóan valamit azért mégis csak jelez. Amit figyelmen kívül hagyni semmiképp nem lehet.