2024. május 7. - Gizella

Nyitott mandátum Gyurcsány Ferencnek

Az MSZP-frakció nyitott tárgyalási mandátumot adott a nemzeti csúcsra Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnöknek - mondta Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese péntek este Budapesten újságíróknak, a képviselőcsoport ülése után.
2008. október 18. szombat 07:07 - Hírextra
Arra a kérdésre, hogy az elmúlt hetekben ismertetett 12 pontos javaslatcsomagot viszi-e a szocialista párt a tanácskozásra, Göndör István azt mondta, a frakció még ennél is nyitottabb mandátumot adott a miniszterelnöknek.

Mint mondta, a frakcióülésen mandátumot adtak a miniszterelnöknek arra, hogy minden olyan kérdésben nyitott legyen, amely az emberek, a társadalom érdekét szolgálja.

Az MTI azon kérdésére, hogy mivel készül az MSZP a nemzeti csúcsra, a frakcióvezető-helyettes nem bocsátkozott részletekbe. Azt válaszolta, hogy a szombati tanácskozás nyilvános lesz, és ott mindenki megismerheti a részleteket

Göndör István közölte, a képviselőcsoport önmagában sikernek tartja, hogy szombaton megvalósul ez a találkozó. Bizakodását fejezte ki, hogy az Országgyűlés újra a konszenzusteremtés, a viták helyszíne lehet, az elmúlt napok párbeszédre utaló jelei ugyanis szerinte lehetőséget adnak erre.

Az MTI szocialista forrásból úgy tudja, hogy Gyurcsány Ferenc a frakcióülésen a pénzügyi válsággal kapcsolatos további - például a devizahitelekkel kapcsolatos - intézkedésekről beszélt.

A nemzeti csúccsal kapcsolatban az egyik vitatott pont az volt, hogy egyszeri legyen-e a szombati tanácskozás vagy legyen folytatása. A másik vitás kérdés, amelyről a pártelnök kikérte a képviselők véleményét, az volt, hogy a nagy koncepcionális ügyeket, reformokat próbálja-e döntésre vinni Gyurcsány Ferenc vagy sem.

A jövő évi költségvetésre vonatkozó kérdésre Göndör István elmondta, hogy arról a jövő héten tárgyal a frakció. Egy másik kérdésre pedig kifejtette: a frakció korábban arra adott mandátumot, hogy az államháztartás hiánya kisebb legyen, ez azt jelenti, hogy számos tételhez hozzá kellett nyúlni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását