2024. május 10. - Ármin, Pálma

Nőfaló volt az angol uralkodó?

A nőktől való érzelmi függőségben szenvedett VIII. Henrik angol király. Egy brit történész ezt az állítását a hat feleséget elfogyasztó uralkodó és anyja kézírása közötti szembetűnő hasonlóságra alapozza.
2009. március 17. kedd 11:53 - HírExtra
David Starkey rámutat arra, hogy Henriket, ellentétben a kor királyi hercegeivel, nők nevelték fel és majdnem biztosan édesanyja, Yorki Erzsébet tanította meg írni is. Ez a neveltetés vezetett a kutató szerint a későbbi uralkodó érzelmileg féktelen személyiségéhez”, és ezért szeretett bele annyi nőbe - ismertette a tanulmányt a The Daily Telegraph című brit lap.

Mindennek óriási hatása volt a 16. századi brit történelemre: a király, hogy elválhasson első feleségétől, Aragóniai Katalintól és feleségül vehesse a vonzó Boleyn Annát, szakított a római katolikus egyházzal és megalapította az anglikán egyházat.

A Tudor-ház szakértőjeként ismert Starkey, aki több tv-sorozatot készített az angol királyokról, kurátora a British Library új, április 23-án nyíló kiállításának, amelyben bemutatják VIII. Henrik kézzel írott leveleit is.

Henrik szögletes, nehézkes betűi erősen hasonlítanak anyja és húga, Mária írásához, de eltérnek nevelői és tanácsadója, köztük Sir Thomas More (Morus Tamás) írásától. A herceget York-i Erzsébet nevelte 11 éves korától, miután apja, VII. Henrik király 1509-ben meghalt és a korabeli iratok bizonyítják a történész számára, hogy az anya gyakorolta a legnagyobb hatást neveltetésére és személyiségére.

Ő volt az egyetlen fiú (akkor már csak nőtestvérei éltek, bátyja, Artur és öccse, Edward korábban meghalt) és ezáltal függővé vált a nőktől. Soha többé nem tudott nők nélkül élni és állandóan szerelmes lett. Feleségeinek többségét is szerelemből vette el. De aztán ki is szeretett belőlük”.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását