Honnan jött az egymilliós szám?

Egy japán pszichológus, Tamaki Saito – aki elsőként tárta a nyilvánosság elé a problémát – szeretett volna egy hangzatosabb számot mondani, hogy így hívja fel az emberek figyelmét a problémára. Ezt később ő maga vallotta be, és elmondása szerint nincs adatokkal igazolható alapja.

A 15-ös alsó korhatárról sincs hiteles adat, mert a japán oktatási rendszer, és a család mellett szinte elképzelhetetlen, hogy a gyermek teljesen bezárkózzon a szobájába, mert egyszerűen nincs rá lehetősége. Csak nagyon kevesen tehetik ezt meg.

Számunkra furcsa lehet elképzelni, hogy miként lehet megoldani a bezárkózást. Ne felejtsük el, hogy Japán fejlett ország, minden háztartásban van internet, nem is akármilyen. A bevásárlástól kezdve mindent meg lehet oldani vele. Az embernek tényleg ki sem kell tennie a lábát a lakásból.

Akárhogy is nézzük, nemcsak a bevásárlást lehet könnyedén elintézni, hanem a barátságokat, szerelmeket is. Egy érzékenyebb lelkületű embernek, aki amúgy is nehezen ismerkedik, nem hiányoznak a fizikai kapcsolatok.

Korábban be is számolt róla a HírExtra, hogy mennyire divatos a japán lányok körében virtuális (nem létező) barátot tartaniuk az interneten. A fiúknak is megvan erre a lehetősége, rengeteg játék specializálódott rájuk, amiben kiélhetik szexuális vágyaikat, még ha ezek nem is valóságosak.

Hogyan alakul ki ez a betegség?

Az általános, hogy a fiatal felnőttek nem képesek úgy elhelyezkedni a modern társadalomban, ahogy az a japán nagykönyvben meg van írva, s így elmenekülnek az elvárások elől. Nagy a nyomás, hogy hasznosak legyenek a társadalom számára. Japánban az ember csak egy elem a nagy rendszerben, aminek alá van rendelve.

Ennek ellenére nehéz munkát találniuk, mivel egy erősen szabályozott rendszerben élnek, melynek hála most ott tart az ország, ahol tart: emiatt nagy a belső konkurencia. Hazánkban is erősek az elvárások, hogy tanulni kell, munkát vállalni, de mégsem annyira, mint Japánban. Ők szégyenként élik meg, ha képtelenek elhelyezkedni a megfelelő pozícióban. Ez a tény vezethet leginkább ahhoz, hogy valakiből hikikomori válhasson.

Az internet segít otthon maradni

A rengeteg online játéknak köszönhetően képesek vagyunk virtuális életet élni az internet segítségével. Köthetünk barátságokat, szerelmeket, könnyen sikeres lehetünk, míg mondjuk a való életben nem vagyunk azok. Könnyen magával ragadhatja a virtuális világ azokat, akik egy kicsit is depressziósak.

Eleinte csak sokat játszik a játékkal, vagy csak sok időt tölt el a világhálón. Idővel egyre többet, ami akár a munka, iskola rovására is mehet. Ha van félretett pénze, vagy vagyona, esetleg szülei támogatják, akkor akár itthon is maradhat. Az internet nagyban megkönnyíti a hikikomorivá válást.



Elutasítják a jelenlegi társadalmi normákat

Ez a jelenség nem csak Japánban figyelhető meg. Angliában 2000-ben megalkottak egy olyan szót, hogy NEET. Ez annyit jelenet, hogy egy ember, akinek nincsen munkája, nem házas, és nem is tanul. Dél-Koreában, Kínában, és Tajvanban is vannak adatok NEET-ekről, és hikikomorikról.

Sokan azért zárkóznak el, mert ezt látják a legegyszerűbb megoldásnak, hogy távol tartsák magukat a társadalomtól. Aki még sosem érezte ezt, hogy jó lenne mindentől és mindenkitől elvonulni, az úgysem érti meg őket.

Japánban több mint százmillió ember él, és olyan fejlettségi szinten, egy előre megtervezett szisztéma szerint, amit nem mindenki tud elviselni.

Náluk éppen az az elitélendő, ha valaki kilóg az átlagból. Azért természetesen ők sem futószalagon gyártott emberek, ahogy azt sokan képzelik. Képesek szélsőséges viselkedésekre. Szexuális perverzitásuk messze földön híres, divatot teremtenek a harajukuk, az animék meghódították a nyugatot, de ez mind a pop kultúra része, amivel kulturális exportjuk legnagyobb részét teszik ki. Valami újat, különöset képviselnek, amire nagyon vevő a nyugat.