2024. május 7. - Gizella

Ázsia már tudja a megoldást a válságra

Az ázsiai vállalkozások új piacok megjelenésére számítanak, míg sok európai vállalkozás határozatlan a válságot illetően.
2009. június 14. vasárnap 12:40 - HírExtra
"Az európai országokban sok vállalat még keresi a stratégiát a recesszióban való helytálláshoz" - mondta László Csaba, a KPMG adópartnere, volt pénzügyminiszter a nemzetközi könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó cég közleménye szerint.

A KPMG tanulmánya alapján ezzel szemben a japán vállalkozások közel 90 százaléka és a szingapúri vállalkozások 84 százaléka üzleti modellje radikális változtatását tervezi a következő évtizedre. Indiában ez az arány 72 százalék, Kínában pedig 66 százalék.

A Cseh Köztársaságban és Hollandiában csupán a vállalkozások 20 százaléka képzeli el tevékenysége komolyabb változtatását, ez az arány Belgiumban 25 százalékra, Magyarországon 30 százalékra, az Egyesült Királyságban pedig 42 százalékra nő. A legmagasabb hányadot Európában Írország mutatja, amelyben a vállalkozások 63 százaléka számol gyökeres változtatással tevékenységét tekintve.

A volt pénzügyminiszter szerint Európában sok vállalat a gazdaság megújítására irányuló kormányzati lépésekre vár, elsősorban a pénzügyi szektor megfelelőbb szabályozása révén.

A japán válaszadók között ezzel ellentétben senki nem képviselte ezt az álláspontot, és Szingapúrban is csak a válaszadó döntéshozók nyolc százaléka. Ezekben az országokban előnyben részesítették a költségcsökkentést, emellett a japánoknál a megfelelőbb kockázatkezelésre és tervezésre összpontosítás, sok szingapúri vállalatnál pedig az ügyfélgondozás útján történő kilábalás szerepelt első számú megoldásként.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

p-Aga
2009. június 14. 13:18
Hát ez nem éppen korszakalkotó információ. Érdekelne: MIBEN, és HOGYAN változtatnának?
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását