Berta József bányamérnök- bányaműszaki vezetőt kérdeztük a chilei tragédiáról. A szerencsétlenséget szenvedett bányászok túlélik a katasztrófát, a részletekről beszéljen helyettünk a szakember.
2010. szeptember 5. vasárnap 08:50 - Győry S. József
A Chilei San José-i réz- és aranybányában, bányaomlás következtében augusztus 5-én 33 bányász rekedt 700 méteres mélységben, a mentési munkálatok azonban félbeszakadtak. Előzetes jelzések alapján a mentés három hónapig is elhúzódhat. Mi tart ennyi ideig?
A helyzet, most
A rendkívül hosszadalmasnak, mintegy 3-4 hónaposnak jósolt mentés - amelyet ausztrál, illetve német műszaki segítséggel a Codelco chilei állami vállalat végez - hétfőn kezdődött, szerdán azonban néhány órára félbeszakadt. A munkálatokat irányító mérnök elmondta, hogy az alagútfúrást 20 méter mélységben azért hagyták abba, mert az eddig átfúrt kőzetben bizonyos geológiai rendellenességeket észleltek.
A felszínről több mint hatvan centi átmérőjű lyukat fúrnak oda, ahol a bányászok tartózkodnak, majd mentőkapszulában egyenként felhozzák az embereket. Hétszáz méter mélyre, ilyen átmérővel lefúrni a szerencsétlenség helyszínére, igen időigényes dolog. A hírekben azt hallottam, hogy napi tizenöt métert kívánnak haladni, ami a mélységet, a kőzet minőségét és a technológiát figyelembe véve jó teljesítménynek számít.
Milyen biztonsági felszerelések, intézkedések hivatottak a bányászok épségét garantálni?
Ahhoz, hogy az ember életben maradjon, természetesen szükség van levegőre. Ez a kérdés megoldott, hiszen még hétszáz méteres mélységben is van ki és behúzó légút, tehát légmozgás. Az emberek friss levegőhöz jutnak. Ismereteim szerint létezik egy összeköttető cső a bányászokhoz, amin keresztül élelemhez és ivóvízhez juttatják őket a mentőcsapatok.
A bányászok képzésük során kapnak valamilyen tájékoztatást, esetleg kiképzést hasonló esetek kezelésére?
A kiképzés minden országban előírás, a bányászok tudják, hogy mi a teendő. A hírek alapján a Chilei bányában létezett egy kimenekítő helyiség. Minden bányaüzemben szokásos kijelölni egy gyülekezőpontot, illetve azt, hogy baj esetén melyik irányba kell menekülni. Ezek a bányászok is úgy úszták meg élve a balesetet, hogy
jó helyen gyülekeztek és betartottak minden előírást.
Ez lenne minden biztonsági előírás? Ha pusztán ennyi, akkor úgy tűnik, hogy elegendő, hiszen a bányászok épségben megúszták az omlást.
Nincs más. Ha baj van, történik egy riasztás, ami informál minden földalatti embert:
omlás, robbanás, vagy tűz van éppen a bányában. Mindenkinek nagyon jól kell ismernie az előírásokat illetve a gyülekezési pontot, még álmából felkeltve is. Ezek a bányászok hibátlanul betartották a szabályokat, példaszerű volt az, amit tettek.
Mit hozhat a jövő a bányászat szempontjából? Azon kívül, hogy emberek munkához jutnak, mi igényli az élő munkaerő használatát a tárnákban?
Már léteznek ember nélküli fejtési rendszerek, főként szénbányában, ahol frontfejtéseken dolgoznak a bányászok. Rézbányákban léteznek olyan szállítási rendszerek, amelyekben ember nélküli szerelvények viszik a felszínre az ércet. Véleményem szerint ember nélkül, csak gépek-robotok segítségével nem lehet dolgozni. Amíg világ a világ, az embernek a föld alá kell mennie, hogy ásványokat hozzon a felszínre.
Miért mondja ezt?
Még kamerarendszerek segítségével sem lehet olyan mértékben automatizálni a bányászatot, hogy fentről, távirányítással lehessen elvégezni az összes feladatot. Sokat gondolkodtam magamban ezen a katasztrófán, de ne felejtsük el, hogy a chilei bányászok még mindig nagyon szerencsésen jártak, hiszen életben vannak. A mentésre rengeteg
pénzt fordítanak, biztosan felhozzák őket a felszínre: igaz, hogy hosszú lesz a szakálluk, de élve megússzák a katasztrófát.
Kínában, Ukrajnában több ezer halottat követelnek évente a bányaszerencsétlenségek és őket már nem tudja senki sem felszínre hozni. Föld alatt lehet szabályok betartásával, oktatásokat megtartva, korszerű technológiával és lehet ezek nélkül is dolgozni, de akkor emberéletet követelő baleset lesz a következmény.
