2024. május 6. - Ivett, Frida

LMP: a kormány ledarálja a civil szervezeteket

Az LMP szerint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló új szabályozásra vonatkozó tervezetével a kormány "gyakorlatilag ledarálja" azokat a hosszú ideje működő szervezeteket és alapítványokat, amelyekhez az emberek a válság idején fordulni tudnának.
2011. augusztus 18. csütörtök 14:20 - HírExtra
Priksz Gábor, az ellenzéki párt választmányi tagja csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy habár valóban szükséges átfogóan szabályozni a civil szektort, a javaslat hátrányosan érinti a komoly közfeladatot ellátó civil szervezeteket. Példaként említette, hogy szavai szerint a jövőben nem a társadalmi hasznosság lesz a mérvadó, hanem az, hogy ezek a szervezetek hogyan tudnak megfelelni az adminisztratív szempontoknak.

Ezzel párhuzamosan az eddig alulról szerveződő szektor felett nagyon nagy mértékben nő majd az állam befolyása, miközben a kormányzat és a Fidesz direkt módon is próbálja befolyásolni, hogy a civil szervezetek hogyan és milyen forrásokhoz jussanak hozzá - mondta a politikus.

Közlése szerint a törvényről a kormányzat nem egyeztetett a szektor szereplőivel és nem készítettek hatástanulmányokat sem. Az LMP viszont egyeztet a meghatározó civil szervezetekkel és az ő véleményük ismeretében teszi meg javaslatait a parlamentben - fűzte hozzá.

A sajtótájékoztató alatt az LMP egyik aktivistája öt különböző színű, a civil szektort jelképező gyurmafigurát darált le; a darálóból előbb narancsszínű, majd zöldesbarna massza folyt ki.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását