2024. május 6. - Ivett, Frida

A tömegtermelés nem ide való

A Kárpát-medence nem tömegtermelésre, néhány növény monokultúrájára való - mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a Rábaközi Agrárnapok pénteki megnyitóján, a Győr-Moson-Sopron megyei Osliban.
2011. szeptember 2. péntek 16:09 - HírExtra
A politikus kiemelte: a tavaly hivatalba lépett kormány szakított azzal a korábbi felfogással, amely a pár társaság uralmát jelentő, a hazai termelőknek csak beszállítói, kiszolgálói szerepet adó dél-amerikai útra vitte volna a magyar mezőgazdaságot, helyette a minőségi mezőgazdaság és az élhető vidék programját hirdette meg.

A nemzetek biztonsága a XXI. században már alapvetően függ attól, képesek-e az élelmezést és az élelmiszerbiztonságot garantálni - jegyezte meg az államtitkár, hozzátéve: ez egyszerre mennyiségi és minőségi kérdés.

Mint mondta: az élhető vidék koncepciója az emberekről, a közösségekről szól, de arról is, hogy fenntartsák a táj sokszínűségét, éljenek a Kárpát-medence nyújtotta adottságokkal, miközben sok embernek ad megélhetést. Ennek kapcsán kijelentette: elfogadhatatlan, hogy vannak ma olyan közösségek Magyarországon, "ahol a gyerekek generációk óta nem látták, hogy a szüleik munkába mentek volna".

Az első ízben megrendezett kétnapos eseménynek a Kapuvárhoz közeli Osli sportpályája ad otthont; az eseményre hatvannál több kiállító jelentkezett be. A hazai, különösen pedig a térségben tevékenykedő termelők mellett a piac burgenlandi szereplői is megjelenési lehetőséget kapnak. Külön szekcióban jelennek meg a bio- és ökoélelmiszerek, a hungarikumok, valamint a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyes termékek.

Klapka György, a helyben bio dióültetvénnyel rendelkező Denise és Sandy Kft. ügyvezetője, a rendezvény kitalálója korábban azt közölte: szeretnének hagyományt teremteni az agrárnapokkal, amelyet összekötnek az osli diófesztivállal is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását