2017. február 22. - Gerzson

Bámulatosan régi magyar filmet fedeztek fel

Egy 1915-ben bemutatott magyar némafilm került elő az amszterdami EYE Filmmuseumban. A munkászubbony című alkotás az egyik legrégebbi fennmaradt magyar játékfilm, egyben a korszak színész sztárjának, Hegedűs Gyulának egyetlen fennmaradt filmje. Az alkotás hamarosan átkerülhet Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményébe, ahol restaurálják és digitalizálják.
2017. február 3. péntek 08:50 - HírExtra
A Bródy István rendezésében készült A munkászubbonyt 1915. január 12-én mutatták be. Főszerepét Hegedűs Gyula játssza, akinek játékáról semmilyen mozgókép nem maradt fenn, noha egyéb források szerint korának olyan meghatározó színészegyénisége volt, hogy egykori teátruma, a Vígszínház közelében utcát is elneveztek róla - áll a filmalap közleményében, amely emlékeztet: nemrég egy másik némafilmkincs, A toloncz felfedezésével Jászai Mari játéka elevenedett meg az érdeklődők előtt.

A holland kutatók első ránézésre azt hitték, hogy a gyűjteményükben található némafilm egy osztrák alkotás, mivel a tekercseken német feliratokat találtak, a dobozokon pedig - tévesen - Lehár operettjének, a Cigányszerelemnek a német címe volt feltüntetve. A film története azonban nem egyezett az operettével, ezért alaposabb kutatásba fogtak. Így találtak rá a Hangosfilm.hu filmtörténeti adatbázisban A munkászubbony címet viselő magyar filmdrámára, ennek alapján végül sikerült azonosítaniuk a szereplőket és a fennmaradt kritikák segítségével rekonstruálták a történetet.
 

A főszereplő - Hegedűs Gyula

Az 1900 és 1930 közötti némafilmkorszakból mindössze néhány alkotás maradt fenn eredeti hosszban. A fennmaradt filmek nagyrészt hiányosak vagy töredékesek, gyakran csak fényképek, cikkek maradtak meg róluk. A munkászubbony előkerülése nagy szenzációnak számít, mert a Filmarchívumnak korábban semmilyen anyaga nem volt belőle, holott egyike az első hosszabb magyar játékfilmeknek.

A kalandos módon előkerült kópia hazahozataláról már folynak a tárgyalások EYE Filmmuseum és a Filmarchívum között. Az amszterdami intézetben található Kertész Mihály idén 100 éves, még Kolozsvárott forgatott némafilmje, Az utolsó hajnal is, amelyet 2011-ben a Haghe Film hagyományos módon restaurált, a Filmarchívum pedig idén a film digitális restaurálását tervezi.

A 2017 január elsejétől a filmalaphoz tartozó, hatvanéves Filmarchívum a nemzeti filmkincs őrzését, restaurálását és közzétételét végző közgyűjtemény. Kiemelt feladatai közé tartozik, hogy felkutassa és hazahozza a külföldön lappangó magyar filmeket. A rendszerváltás után kezdődött szisztematikus kutatómunka eredményeképpen az archívum ma már mintegy 50 néma játékfilmet, valamint 38 játékfilmtöredéket őriz - olvasható a közleményben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását