2017. október 18. - Lukács

Újabb letartóztatások

A Czeglédy-ügy újabb gyanúsítottjának előzetes letartóztatását rendelte el a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája, nem jogerősen - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t.
2017. július 14. péntek 14:19 - HírExtra
 
Juhászné Prágai Erika közölte, a gyanúsítottat a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének ügyében indult nyomozás keretében vették őrizetbe.

A közlemény szerint a bíróság a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indokoltnak látta a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését.

A gyanú szerint egy többek között számos magyarországi multinacionális cégnek diákmunkásokat közvetítő szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője többszintű céghálót működtetett társaival együtt.

A bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek a gyanú szerint érdemi tevékenységet nem folytattak, létrehozásuk azt a célt szolgálta, hogy elkerüljék a diákmunkával kapcsolatos közterhek megfizetését. Ennek érdekében a közterheket nem vallották be vagy a bevallást nem követte az adó megfizetése.

A gyanú szerint a bűnszervezet 2013 és 2016 januárja között - több mint 9 milliárd forintos forgalom mellett - az állami költségvetésének általános forgalmi adó adónemben mintegy 1,7 milliárd, személyi jövedelemadó adónemben mintegy 1,6 milliárd forint kárt okozott.

Az ügyészség korábbi tájékoztatása szerint az új gyanúsított a bűnszervezetbe tartozó egyes iskolaszövetkezetek cégalapítása, nem valós cégjogi módosítások bejegyzése során járt el.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK is jogi képviseletét is ellátta több ügyben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását