2017. november 22. - Cecília

Csökken a kereskedelmi többletünk

Augusztusban az export euróban kifejezett értéke 10,2 százalékkal, az importé 12,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A kereskedelmi többlet 458 millió euró volt, 101 millió euróval kisebb a tavaly augusztusinál - jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az augusztusi exportnövekedés üteme több mint kétszerese az előző két hónap 4,5-5,0 százalékának.
2017. november 2. csütörtök 09:12 - HírExtra
 
Az október 9-én kiadott első becslés mind az export, mind az import nagyobb növekedési üteméről szólt és alacsonyabb kereskedelmi többletet jelentett. Eszerint az export euróban 10,3 százalékkal, az import 13,0 százalékkal haladta volna meg az egy évvel korábbit. A kereskedelmi többlet 119 millió euróval, 440 millió euróra csökkent.

A behozatal éves növekedési üteme a beruházások és a fogyasztás fellendülése miatt tavaly november óta meghaladja az exportét, így egyetlen hónap, május kivételével, a kereskedelmi aktívum összege elmaradt a múlt év azonos hónapjáétól.

A gépek, szállítóeszközök kivitele - két hónap csökkenés után - augusztusban 8,1 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, az élelmiszerek kivitele 15,7 százalékkal haladta meg a tavaly augusztusit. Import oldalon az energiabehozatal 28,6 százalékos növekedése volt kiemelkedő, a gépimport 11,9, az élelmiszerimport 14,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását