2018. szeptember 20. - Friderika

Pécs a POSZT helye

Bár sokszor felmerül, hogy megrendezhető lenne máshol is, amíg jól működik, a POSZT-nak továbbra is Pécsett van a helye - hangsúlyozta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár pénteken Budapesten.
2018. június 1. péntek 15:53 - HírExtra
 

A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT) június 7. és 16. között rendezik meg. A fesztivál versenyprogramjában tizennégy előadás, köztük négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli produkció szerepel. Az előadásokat a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházában láthatja a közönség.

Az idei program bizonyítja, hogy a POSZT és a magyar színházi kultúra is jó kezekben van - tette hozzá Fekete Péter a fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján.

Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára kiemelte: az akadémia támogatásával a versenyprogram legjobb előadásait elismerő díjakkal járó pénzjutalom 300 ezer forintra emelkedett. A fesztivál történetében tavaly először kaptak pénzjutalmat is a díjazott előadások. A tervek szerint 2019-ben a díjak mellé már emlékplakett is járhat majd, amelynek megtervezésére hamarosan pályázatot írnak ki - fűzte hozzá.

A versenyprogram mellett több mint 100 rendezvény, plakátkiállítás mellett, közönségtalálkozók, koncertek, beszélgetések és további színházi előadások várják az érdeklődőket - mondta el Szűcs Gábor fesztiváligazgató.

A 70 millió forintos állami támogatás mellett Pécs további 40 millió forinttal támogatja a POSZT megrendezését - emelte ki Őri László, Pécs alpolgármestere, aki szerint az elmúlt három év szakmai párbeszéde a fesztivál teljes megújulásához vezetett.

Az idei versenyprogramot Regős János és Térey János válogatta Bazsányi Sándor és Balog József segítségével. A sajtótájékoztatón Térey János úgy fogalmazott: szerettek volna kortárs magyar darabot is beválogatni, ám nem találtak igazán emlékezetes ilyen előadást. Ezzel szemben kortárs román szerző, Matei Visniec darabja szerepel a kiválogatott előadások között. A versenyprogramban szereplő 14 előadást több mint 180 regisztrált előadás közül választották ki.

Szabó Ágnes, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke hangsúlyozta, hogy évente mintegy 500 magyar nyelvű előadás készül a Kárpát-medencében, a versenyprogram előadásai ebből a rendkívül széles mezőnyből kerülnek ki.

A POSZT létezése nem csupán nemzeti ügy, de különösen fontos a vidéki színházakban játszó színészeknek is, akiknek lehetőséget nyújt, hogy a teljes szakma előtt mutassák be művészetüket - mondta Keszég László, a Magyar Színházi Társaság elnöke.

Hegedűs D. Géza, a POSZT szakmai tanácsadó testületének elnöke az eseményen kiemelte, hogy a szakmai zsűri tagja idén Szamosi Zsófia, Trokán Péter, Falussy Lilla, Csanádi Judit, Rockenbauer Zoltán, Bóta Gábor és Zsuráfszky Zoltán, a színészzsűri tagja Felföldi Anikó, Molnár Zsuzsa és Ungvári István lesz.

A fesztivál díszvendége Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházigazgató, rendező - tette hozzá Hegedűs D. Géza a sajtótájékoztatón, ahol kisorsolták a pécsi lakosokból álló közönségzsűri három tagját is.

A 2019-es POSZT versenyprogramját Zalán Tibor és Gulyás Gábor válogatja, akik Csikós Attilát és Mispál Attilát kérték fel segítőnek - hangzott el a sajtótájékoztatón.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását