2018. december 13. - Luca, Otília

Tajvani üzlet Tatabányán

A réz és üvegszál kábelek, kábelkorbácsok tervezésével és gyártásával foglalkozó, tajvani tulajdonú SINBON közel 1,6 milliárd forintos, önerős beruházással termelőüzemet avatott kedden Tatabányán.
2018. szeptember 18. kedd 11:16 - HírExtra
 

Kovács Tibor, a SINBON Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, az új 3500 négyzetméteres gyártócsarnok átadása után három éven belül egy további, kétezer négyzetméteres csarnokot szeretnének építeni, egymilliárd forintos ráfordítással. Az üzemben jelenleg 200 ember dolgozik, a létszámot az első ütemben 150 munkatárssal bővítik.

A SINBON három éve szerzett többségi részesdést a távközlési kábeleket gyártó, tatabányai Elcotronic társaságban, majd a portfoliót az orvosi műszerekben, a szélerőműveknél és az elektromos autóknál használt kábelekkel bővítették. A tajvani vállalatnak ez az első európai termelőüzeme, legfontosabb célországai: Anglia, Németország és Svájc - ismertette az ügyvezető.

Joseph Wang, a vállalatcsoport elnöke a gyáravatón felidézte, hogy 30 évvel ezelőtt 10 emberrel indult a SINBON, mára több mint 5000 munkavállalót foglalkoztatnak világszerte.

Az egészségügy, az autó- és repülőgépipar, a megújuló energia, ipari és kommunikációs területeken gyártanak adatátviteli kábeleket. Magyarország mellett jelen vannak Tajvanon, Kínában, az Egyesült Államokban, Japánban, Németországban és az Egyesült Királyságban.

A magyarországi gyár árbevétele a 2015-ös 1,1 milliárd forintról 2018-ban várhatóan eléri a 3,8 milliárd forintot. A hosszú távú tervek között szerepel az árbevétel 16 milliárd forintra való növelése, ezzel a magyarországi gyár a SINBON csoport 139 milliárd forintos árbevételének hozzávetőlegesen 10 százalékát biztosítaná.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását