2018. november 20. - Jolán
Theresa May brit miniszterelnök nem tett jelentős új javaslatot, nem határozott meg semmilyen lényegi elemet sem a Brexit-tárgyalások előre vitele érdekében - közölte az Európai Parlament elnöke szerdán, az uniós tagországok csúcstalálkozójának kezdetén.
2018. október 18. csütörtök 07:06 - HírExtra
 

Sajtótájékoztatóján Antonio Tajani kijelentette, véleménye szerint nincs semmi lényeges új tartalom az ismertetett brit álláspontban, de úgy érzi, a továbblépéshez szükséges akarat megvan az uniós és a brit oldalon is.

Mint elmondta, a May beszédét nyugodtabb hangvétel jellemezte, mint a legutóbbi, Salzburgban tartott informális csúcstalálkozó alkalmával.

A tagországi vezetők körében pedig pozitív fogatatásra talált Michel Barnier uniós főtárgyaló javaslata az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnését követő, korábban 2020 végéig tervezett átmeneti időszak további egyéves meghosszabbítására, a tárgyalásokon kialakult patthelyzet feloldása érdekében - tette hozzá.

"A megállapodást tekintve derülátó szeretnék lenni, mert May üzenete pozitív volt. Noha a tartalmat tekintve nincs újdonság, a testbeszéd pozitívabb volt, mint korábban" - fogalmazott.

Megvan az akarat arra vonatkozóan, hogy előrelépés történjen és megállapodás születhessen - tette hozzá Tajani.

Az EP elnöke szerda éjjel kiadott nyilatkozatában kijelentette, a megállapodáshoz elengedhetetlen egyrészt az Egyesült Királyságban élő uniós polgárok jogainak megóvása, másrészt a szigetország meglévő pénzügyi kötelezettségvállalásainak tiszteletben tartása. Végezetül garantálni kell az észak-írországi felekezeti konfliktust rendező 1998-as nagypénteki megállapodás valamennyi pontját, amellyel kapcsolatban olyan megoldásra van szükség, amely elfogadható és jogilag is megfelelő Írország számára is.

"Javaslatunk világos, az Európai Parlament nem szavazza meg a megállapodás elfogadását, ha mindhárom kérdésben nem születik megnyugtató megoldás" - fogalmazott az elnök.

Háromnapos csúcsértekezlet kezdődött szerdán Brüsszelben: először az uniós tagállamok vezetői tanácskoznak a megszokott keretek között, főként a Brexitről, a belső biztonságról és a migrációról, majd ezután sor kerül a 12. Ázsia-Európa (ASEM) csúcstalálkozóra, 51 ország állam- és kormányfőjének részvételével.

A nyitónap az Egyesült Királyság kilépésének kérdéséről szól, mivel az eredeti tervek szerint most kellene megállapodni a kiválás feltételeiről, de ez szakértők szerint valószínűleg nem fog sikerülni. A bennmaradó tagállamok vezetőinek munkavacsorájára meghívták a brit kormányfőt, akivel megvitatták a problémás kérdéseket, ezután huszonhetes körben folytatódik az ülés Michel Barnier uniós főtárgyaló részvételével.

Hosszabbítás jöhet


Theresa May brit kormányfő nyitottnak mutatkozott az országa uniós kilépését követő, eredetileg 2020 végéig tervezett átmeneti időszak további egyéves meghosszabbítására - közölték bennfentes források a szerdán kezdődött brüsszeli EU-csúcs nyitónapját követően.

A szerdai tárgyalás teljes egészében a Brexitről szólt, mivel elvileg most kellett volna megállapodni a brit kiválás feltételeiről, de ez nem sikerült.

A találkozó megnyitását követően a brit miniszterelnök beszélt mintegy 15 percen keresztül, üdvözölte az előrehaladást, és úgy vélekedett, hogy közel az egyezség. A bennmaradó tagállamok vezetői közül senki nem szólalt fel. Ezután May nélkül, huszonhetes körben folytatódott az ülés Michel Barnier uniós főtárgyaló részvételével.

Egy brit illetékes szerint a hosszabbítás "nem old meg semmit, ettől függetlenül az Egyesült Királyságnak még alá kéne írnia az ír-északír határellenőrzés ügyében kidolgozott vészmegoldást, amelyhez az EU ragaszkodik".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását