2024. május 6. - Ivett, Frida

Gyógyítás helyett a pénzre szavaz az egészségügy

A Fidesz szerint a HospInvest Zrt. nem pénzt hozott, hanem pénzt vitt el a rendszerből. Pesti Imre, a párt szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján az egészségügyi miniszter szerepéről szólva úgy fogalmazott: Székely Tamás a betegek és a szakma helyett a pénz mellé tette le a voksát.
2009. július 8. szerda 11:51 - HírExtra
A HospInvest tevékenységét botrányosnak minősítő Pesti Imre szerint Székely Tamás nem úgy vonta le a tanulságot, ahogyan egy felelős politikustól elvárható, ugyanis továbbra is a funkcionális privatizációt támogatja az egészségügyben.

Miután a hatvani és a gyöngyösi önkormányzat már korábban felmondta a HospInvesttel kötött, a helyi kórház működtetéséről szóló szerződést, hétfőn a hevesi megyegyűlés is felhatalmazta a testület elnökét, hogy "legkorábban" augusztus 1-jén mondja fel a társasággal az egri kórház vagyonkezelésére kötött szerződést. (A HospInvest Zrt. 2008. november 1-jén vette át az egri kórház üzemeltetését, majd áprilisban bejelentette, csődvédelmet kér.)

Pesti Imre kifejtette, amikor 2006-ban a szocialisták meghirdették az egészségügyi reformot, nyilvánvalóvá vált, hogy létezik egy titkos alku köztük és az SZDSZ között, amely szerint az egészségbiztosítási pénztár magánosítása a szabad demokratákat gazdagítaná, a kórház-privatizációban pedig a szocialisták érdekeltek, akiknek támogatása - véleménye szerint - mindvégig kimutatható volt a HospInvest mögött.

A Fidesz korábban is jelezte, hogy a HospInvest egy olyan cég, amely kvázi pilótajátékot űz a magyar egészségügyben - emlékeztetett a képviselő, hozzátéve: mindenütt, ahol a társaság jelen volt, ellátási zűrzavarok keletkeztek, osztályokat zártak be. Ennek ellenére - folytatta - nem sikerült rávenni a szocialista egészségpolitikusokat, hogy komolyan foglalkozzanak ezzel a problémával.



A sajtótájékoztatón Herman István, a Heves Megyei Közgyűlés Fidesz-frakciójának igazgatója közölte: az egri kórházban és a megyei közgyűlés intézményeiben kialakult súlyos helyzetért a felelősség elsősorban a Sós Tamás irányította MSZP-frakciót terheli. Indoklásképpen azt említette, hogy az elmúlt tíz év alatt - "mióta Sós Tamás regnál" - kilenc kórházigazgatót váltottak le.

A HospInvest tevékenységét jellemezve kifejtette: a cég hatmilliárdos fejlesztést ígért, ehelyett felhalmozott egy négymilliárd forintos szállítói tartozást és egy egymilliárd forint feletti bankhitelt.

Herman István, ahogyan hétfői egri sajtótájékoztatóján, szerdán is bírálta, hogy a Heves Megyei Közgyűlés nem jelölte meg a szerződésbontás határidejét, hanem arra hatalmazta fel a testület elnökét, hogy a "legkorábban" augusztus 1-jén mondja fel a HospInvesttel kötött szerződést. "Ez egy gumicsont" - jegyezte meg a politikus.
Forrás: HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását