2024. május 7. - Gizella

Húszmilliárd szociális célokra

Ősztől mintegy húszmilliárd forint európai uniós támogatásra lehet pályázni szociális intézmények korszerűsítésére - közölte a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.
2009. július 16. csütörtök 20:55 - HírExtra
A meghirdetett konstrukciók célja a szociális alapszolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások minőségi fejlesztésének, új bölcsődék kialakításának és a már meglévők bővítésének, felújításának, korszerűsítésének, valamint akadálymentesítésének a támogatása. A dél-alföldi és az észak-alföldi régiókban pedig a lakosság aktív pihenését, a szabadidő kreatív eltöltését lehetővé tévő belső közösségi terek fejlesztése is megpályázható - írta közleményében a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács által alapított társaság.

Emlékeztetnek, hogy tavaly májusban lehetett először ebben a témában pályázatot benyújtani. Ekkor a rendelkezésre álló forrás több mint 15 és fél milliárd forint volt, a benyújtott pályázati igények pedig meghaladták a 31 milliárd forintot.

Pályázatokat idén az említett intézménytípusok fenntartói, helyi és kisebbségi önkormányzatok, illetve ezek társulásai, valamint egyesületek, egyházak, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, egyéb jogi személyiségű nonprofit szervezet és szociális szövetkezetek, a dél-alföldi és az észak-alföldi régiókban pedig a közösségi tereknek helyt adó ingatlanok tulajdonosai nyújthatnak be - közölték.

Tájékoztatásuk szerint a vissza nem térítendő uniós támogatás összege minimum 5 millió, maximum 250 millió forint lehet régiónként és a fejlesztendő célonként eltérően. A mostani kiírás keretében körülbelül 280 projektet támogathatnak. A pályázatokat szeptember 1. és december 1. között lehet benyújtani a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. regionális területi irodáihoz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását