2024. május 6. - Ivett, Frida

Anderlechttől Szófiáig

Maradjunk annyiban: túloznak, akik azt állítják, hosszú évek óta nem volt ekkora esélye magyar csapatnak a BL főtáblájára kerülni, mint most. Minden másban azonban igazuk van.
2009. augusztus 11. kedd 18:39 - Nagy András
Megáll az észt

Végre valahára itt az esély a magyar futball visszatérésére az európai elitbe! – harsogja majd’ minden megkérdezett, amióta a Debreceni Vasutasok a svéd bajnok után az észt pontvadászat legutóbbi legjobbját is megállították a Bajnokok Ligája felé vezető úton. Kijelentéseikkel nagyot aligha tévednek, ám elég végignézni az elmúlt tíz esztendő BL-selejtezőinek „magyaros” eredménysorát, hogy világossá váljon: túlzás azt állítani, hogy soha vissza nem térő lehetőség előtt áll a Loki.

Abból ugyanis feketén-fehéren kiderül, hogy az ideit nem számítva az elmúlt tíz szezonban is akadtak lehetőségek az eurómilliókat érő húsosserleg közelébe férkőzni. Mielőtt a részletekbe mennénk, álljanak itt a csontszáraz statisztikák. Az elmúlt tíz évadban hat alkalommal is előfordult, hogy az aktuális magyar reménység csupán a főtábla küszöbében botlott el. Azon persze lehet elmélkedni, hogy ennek bizonyos küszöbnek az átlépése egyáltalán elvárható-e a harmatgyenge bajnokságban izmosodó magyar bajnoktól, de ezt talán hagyjuk is. A lényeg, hogy a hat próbálkozásból mindössze háromszor hozott össze minket a sors olyan csapattal, amely ellen még a magyar foci fénykorában sem mehettünk volna tutira.

Hirtelen halál a prágai éjszakában

Nevezetesen: kétszer a Manchester United vörös ördögei hányták vasvillájukra a mieinket (a Koplárovics-féle ZTE-MU párharc aligha szorul felelevenítésre, a mi szempontunkból mindkétszer sima 0-3-al végződő DVSC-kudarc annál feledhetőbb), egyszer pedig a Glasgow-i Celtic rakta négyágú útilapuját az MTK lábára. A maradék három összecsapás pedig a következőképpen nézett ki. Az MTK a Croatia Zagreb-al meccselt az 1999-2000-es szezonban és kapott ki összesítésben 2-0-ra, a Dunaferr-Rosenborg 2000-2001-ben a norvégok összesítésbeli 4-3-as sikerét hozta, a talán legfájóbb emlék pedig a 2004-2005-ös évadból származik, amikor az igen jó erőkből álló, és még Várszegi Gábor által patronált Ferencváros a Slavia Phaha-val mérkőzött a 32-be jutásért, s elképesztő küzdelemben végül csupán a hosszabbításban, egy 113. percben bekotort góllal maradt le.

Szólni érdemes ugyanakkor azokról a párharcokról is, amelyeknél a magyar aranyérmes el sem jutott a küszöböt jelentő harmadik selejtező fordulóba. Ez a „szégyen” ugyan csak négy alkalommal esett meg velünk az elmúlt tíz idényben, ám valljuk be, a 2008-2009-es szezonbéli MTK-Fenerbahce csatát leszámítva (két meccsen 7 gólt rámoltak be a Hungária körútiak kapujába törökök, miközben egyet sem kaptak) a többi párharc eredménye igencsak az arcpirító kategóriába sorolható. Kezdjük talán azzal, hogy 2001-2002-ben a Fradit a Hajduk Splittel hozta a sors. A zöldek támadójátéka szó szerint a nullával volt egyenlő: két meccs alatt egyszer sem sikerült betalálni annak a horvát gárdának, amely egy évvel korábban négyet, hárommal később pedig nyolcat (!) kapott az aktuális magyar bajnoktól. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Hajduk sem vitte túlzásba a gólgyártást, így végül legalább büntetőből betalálhatott a Fradi. Más kérdés, hogy a Hajduk ebben a műfajban már hajszálnyival jobbnak bizonyult, így 5-4-el végül is elbúcsúztatta az FTC-t.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Bécike
2009. augusztus 11. 20:32
Látok most fantáziát a Lokiban, szerintem sikerülni fog nekik.
A válogatottnak viszont a neheze hátravan, a vébéhez tényleg csoda kellene... de hajrá fiúk!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását