A washingtoni egyetem kutatói különböző énektípusokat játszottak le a madaraknak hangszórók segítségével. Az ötperces dalok közül az egyiket egy pár énekes sármány adta elő, a másikat egy sármányból és egy cinkéből álló pár, a harmadikat egy cinkeduó.

A kutatócsapat 11 fiatal, még nem éneklő sármányt szerelt fel miniatűr rádióadóval Seattle-ben. Christopher Templeton, a kutatás vezetője azzal indokolta, hogy kizárólag hím madarak vettek részt a kísérletben, mivel a tojók általában nem énekelnek. Mérték, hogy a fiatal madarak mennyi idő alatt, milyen közel kerültek a hangszórókhoz, valamint az összes mozgásukat.

A fiatal sármányok közelebb jöttek a hangszóróhoz, gyorsabban mozogtak és messzebbre is hajlandóak voltak elmenni, ha két felnőtt hím sármány hangját hallották, mint ha csupán egy szólót előadó fajtársét. Templeton arra következtetett az eredményekből - magyarázta a BBC-nek (www.bbc.co.uk) -, hogy a madarak úgy tanulnak énekelni és egymással kommunikálni, hogy kihallgatják a társalgásokat.

Ez azért fontos, mert az Amerikában honos énekes sármány - hasonlóan a mi házi verebünkhöz - társas lény, csapatokban mozog az emberlakta településeken. A közös ének pedig az énekes sármányok (és verebek) kommunikációjának az alapja. Azzal, hogy két madár társalgását figyeli meg, a fiatal sármány megtanulja, hogyan használja énekét. Ezt az egyedülálló madaraktól nem tudja ellesni.

Templeton szerint azért is inkább hallgatóznak a fiatalok, és nem közvetlenül kérik ki a felnőttek segítségét, mert könnyen lehet, hogy azok elkergetnék, vagy megvernék. A kutatás a Proceedings of the Royal Society című folyóiratban jelent meg.