- Azon szerencsések közé tartozol, akiknek szép számmal vannak díjai, de a tavalyi évben eljutottál a csúcsra ebben a témában, hiszen Kossuth-díjas lettél, ami még a mai rohanó világban is a legrangosabb elismerésnek számít. Hogy élted meg?

- Nagyon boldog voltam, amikor kiderült számomra, hogy én is megkapom a Kossuth-díjat! Álszerény volnék, ha azt mondanám: „ jaj istenem, nem is tudom miért kaptam én ezt a díjat, nem is gondoltam rá soha…” A kedvenc színészeim, akiket első perctől nagyon-nagyon szerettem, tiszteltem – Páger Antal, Görbe János -, és azok a nagyságok, akikkel szerencsémre együtt is játszhattam – Kállai Ferenc, Törőcsik Mari -, a legnagyobb magyar színművészek, és mind-mind Kossuth-díjasok. Egy pályakezdő színésznek természetes vágya, hogy ezekkel az elementáris képességű művészekkel együtt dolgozhasson, partnerük lehessen, mindezt pedig azzal a reménnyel tehesse, hogy egy szép napon őt is díjazni fogják. Ugyanakkor misztifikálni sem akarom a dolgot, hiszen sok korosztályos kollégám - akikkel együtt játszottam, akiknek képességeivel tisztában vagyok – már Kossuth-díjasok.

- Elsőre felvettek a Főiskolára, ahová egy évvel fiatalabb öcséd, Tibor is követett, majd diplomáját is 12 hónappal utánad vehette át. Te voltál mindenben a példaképe?

- Mivel csak tizenhat hónap a korkülönbség köztünk, a bölcsődétől „követett” mindenhová, ez így volt az iskoláknál, a katonaság idején is. Akármit csináltam, Tibor ott volt a sarkamban! A Főiskolára is egyértelmű volt a jelentkezése, és nagyon jól tette, mint mára kiderült. Ha tudunk, mindig elmegyünk egymás bemutatóira, és szakmailag is szeretjük átbeszélni a munkáinkat. Amúgy sincs nap, hogy ne kommunikálnánk, legalább egy röpke telefonhívás erejéig… Amikor nézem az öcsém színészi játékát akár filmben, akár színpadon, egyszerűen elájulok tőle!! Persze nem jó fej vagyok, amiért így tetszik a testvérem munkája, hanem szerintem sokkal inkább önző, hiszen ha tetszik amit Tibor csinál, az engem is épít, erősít! Ezzel más kollégáim esetében is így vagyok. Bizony, sokáig azt hittem, tudom, hogy Tibor öcsém játék közben mire gondolhat, milyen megoldásokat fog csinálni, aztán egy idő után rá kellett döbbennem, mennyire mások az elképzelései, micsoda mélységeket képes kiszakítani magából… Nagyon büszke vagyok rá.

-A színész szakma alaposan jelen van saját családodban, hiszen rajtad és öcséden kívül sok-sok éven át Bánsági Ildikó színésznő volt a feleséged, ráadásként Kata lányotok is erre a pályára adta a fejét. Te magad mit szóltál ehhez a választáshoz?

- Sosem szerettem igazán erről a kérdésről nyilatkozni. Tapasztalatom szerint nem szerencsés, hogyha egy ismert színész a legjobb szándékkal is, de leendő színész gyermekének megpróbál segíteni. Ez egy emberi dolog ugyan, de nem jó, mert az utat a gyereknek önmagának kell kitaposnia, máskülönben két fillért nem ér az egész történet! Csak akkor lesz hitele, ha minden egyes pillanatért ő maga küzd meg, és a saját verejtéke jelöli ki az útját. Egy percig sem jutott eszembe, hogy Katát tiltsam a színészi pályától, de az sem, hogy valaha is menedzseljem őt! Szerencsére ebben a kérdésben nálunk egyetértés volt a családban, mert tudtuk: mindenkinek a maga útját kell járnia.

-Kata még csak tizennégy és fél éves volt (!!), amikor az Apám beájulna című, nagy közönségsikert aratott filmvígjáték egyik főszerepét játszotta. Most 22 éves, jelenleg a Nemzeti Színházban dolgozik, több darabban játszik kisebb-nagyobb szerepet, legutóbb pedig decemberben, a Karinthy Színházban volt premierje a Tudós nők-ben. Mi a véleményed a játékáról? Tudsz elvonatkoztatni édesapaként?

-Talán furcsán hangzik, de akiket nagyon szeretek, azokkal szemben tudok a legszigorúbb kritikus lenni, pontosan azért, mert szeretem az illetőt! Így vagyok a saját édes lányommal is. Nem csinálom azt, hogy beülök a nézőtérre, nem is érdekel mit csinál, csak lentről nagyon-nagyon drukkolok neki… Ez egy marhaság! Inkább az a fajta jóindulatú feszültség van bennem, hogy sikerüljön! Hogy amit ő elképzelt, és amiben megegyeztek a rendezővel, a partnerekkel, az jó legyen! Tehát szorítok Katáért, de nem „vakon” ülök a nézőtéren. Azt is el szoktam mondani utólag, ami nem tetszett, és azt is, hogy miért nem. Persze azt is elmondom, mi, miért tetszett. Az elvakult apuka szerepet – legalábbis ezzel hitegetem magamat – én bizony nem szívesen vállalnám.

- Annak idején alapító tagja voltál a Katona József Színháznak, a Művésznek, és most már több mint tíz éve vagy az Új Színház társulatában. Valamennyi említett teátrum repertoárján olyan témájú illetve kiállítású darabok mentek-mennek többnyire, amelyek enyhén szólva eltérnek az átlagostól, a klasszikustól. Számomra úgy tűnik, te leginkább a formabontó színházat kedveled, a nem mindennapi előadásokban való szereplést: emiatt csatlakoztál az ilyen típusú színházakhoz?

- Tényleg mindig vonzottak az átlagostól eltérő előadások, szerepek... Például kifejezetten élveztem Szabó Máté rendezővel A csúnya című darab próbaidőszakát : nagyon örülök, amiért egy olyan, a világon jelenleg az egyik legtöbbet játszott német drámaíró legfrissebb művét adja elő az anyaszínházam, amelyben én lehetek a címszereplő. Jólesik a lelkemnek, hogy ez nálunk, az Új Színházban születhetett meg! És hogy ki ne felejtsem a legfrissebb példát: ahhoz is kell egyfajta bátorság, hogy egy rendező – adott esetben Szikora János – színpadra képzelje Az édentől keletre című regény adaptációját, ehhez pedig segítségül olyan drámaírót kérjen fel, mint Spiró György… Ez megint nem a sablon, én pedig mindig boldog vagyok, ha ilyen munkákban részt vehetek.

- Aki annyira szereti a hivatását, mint te, azzal gyakorta megesik, hogy beleássa magát az adott szakma másik ágába is. Rendezési illetve tanítási ambícióid nincsenek?

- A rendezéssel kapcsolatban az a legnagyobb problémám, hogy rettentő hiú vagyok! Nagy biztonsággal létre tudnék hozni előadásokat, de ha nem lehetek Magyarország öt legjobb rendezőjének egyike, akkor úgy vagyok ezzel, hogy minek?? Én pedig nem szeretnék egy lenni a sok-sok színész-rendező közül. Ez engem nem vonz, nem állok be a sorba, bármennyire is kreatív feladat volna. Az sem biztos, hogy alkalmas volnék rendezőnek – tanárnak ugyanezért -, mivel nemcsak hiú vagyok, de türelmetlen is. Másrészt pedig ha ez a fajta kíváncsiság nem piszkált az elmúlt évek során, akkor most miért támadna fel bennem? Természetesen nagyon tisztelem azokat a színész kollégáimat, akik akár rendezőként, akár tanárként is teszik még pluszban a dolgukat, hiszen sok munkával és lemondással jár mindkét tisztség. Nekem nagyon nagy szükségem van két munkám között a feltöltődésre, hogy azt csináljak, amihez kedvem van! Ha a színészi munkáim mellett végre hozzájutok egy kis szabadidőhöz, azonnal hedonistává válok. Nyomban jövök-megyek, csavargok egy nagyot, vagy sütök-főzök családtagokkal, gyerekekkel, esetleg a Balatonon szörfözök barátokkal, jókat ökörködök velük, vagyis minden jót csinálok, ami engem kikapcsol, szórakoztat. Nagyon szeretek például fúrni, faragni, barkácsolni, a kertemben szöszmötölni. Előfordult, hogy bedöglött a fűnyíróm, és kaszával estem neki a fűnek, amitől hullafáradt lettem, mégis kifejezetten jólesett a három órán át tartó kemény, izzasztó fizikai munka! Valószínűleg ez a két véglet adja az életemben a harmóniát: ha kellőképpen el tudom magamat engedni, utána teljes erőbedobással tudok koncentrálni a feladataimra.