Susan Parks, a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatója munkatársaival tizennégy, Kanada keleti partjainál élő északi simabálnán (Eubalaena glacialis) helyezett el felvevőkészülékeket. A hangfelvevők a bálnák hangján kívül a hajók által kibocsátott zajt is rögzítették.

A hangminták kiértékelése során kiderült, hogy a bálnák a zajszint emelkedésekor rövid időn belül alkalmazkodnak, és maguk is hangosabban kezdenek kommunikálni egymással - fejtik ki a tudósok brit Royal Society Biology Letters című tudományos folyóiratában megjelent cikkükben.
A bálnák hangja mély, 50 és 400 Hertz közötti frekvenciatartományban mozog, pont abban a sávban, ahol az utóbbi évtizedekben erősen megnőtt a zajszennyezés a hajók motorjának zúgása miatt.

Ausztrál kutatók nemrég kimutatták, hogy a zajszennyezésre a hosszúszárnyú bálnák is reagálnak: kevesebbet "énekelnek", ehelyett jelzés gyanánt egyre gyakrabban csapnak a vízfelszínre hatalmas melluszonyaikkal.

Az északi simabálna végveszélyben lévő faj, mára mindössze néhány száz példánya maradhatott életben. A populáció a bálnavadászatot tiltó egyezmények óta sem tért magához. A hosszúszárnyú bálnákat a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 2008 augusztusában sorolta át a sebezhető kategóriából a nem veszélyeztetettbe, bár két kisebb populációjuk továbbra is veszélyeztetett státusban maradt. A hosszúszárnyú bálnák száma ma legalább 80 ezerre tehető.