2024. május 6. - Ivett, Frida

100% EU lesz az új médiatörvény?

A magyar médiatörvény nem volt kifogástalan, több ponton is módosítani kell, de utána "az első betűjétől az utolsóig" megfelel majd az uniós normáknak és értékeknek - mondta Deutsch Tamás (Fidesz) európai parlamenti képviselő.
2011. február 18. péntek 14:23 - HírExtra
A néppárti politikus sajtótájékoztatóján kiemelte: ezzel a médiatörvény európai normákkal való összeférhetetlenségéről szóló eszmecsere végére pont kerül. Ki lehet jelenteni, hogy az Európai Bizottság "térdre kényszerítette" Orbán Viktor miniszterelnököt, vagy lehet azt mondani, hogy a médiatörvény továbbra is "borzalmas", és még mindig a média szabadságát veszélyezteti, de a két állítás egyszerre nem tartható, az MSZP-nek el kell döntenie, melyiket hangoztatja - fogalmazott.

Mint kifejtette, a négy EP-frakció, a szocialisták, a liberálisok, a kommunisták és a zöldek által jegyzett határozati indítvány az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szólásszabadságért felelős biztosának szeptemberi állásfoglalására hivatkozik, azonban akkor a decemberben elfogadott médiatörvény még nem volt teljes egészében ismert. Ráadásul a biztos egyetlen konkrét EBESZ-normát sem említett, amellyel ellentétes lett volna a jogszabály - tette hozzá.

Deutsch Tamás kitért arra is, hogy az indítvány szerint a médiahatóság döntéseit nem vizsgálhatja felül a bíróság, holott ez nincs így, ezt Neelie Kroes médiaügyekért felelős EU-biztos is megerősítette. A négy EP-frakció által jegyzett indítványban továbbá úgy állítják, be, hogy a médiatörvény azzal, hogy védi a családi értékeket, veszélyezteti a média szabadságát - jegyezte meg. A néppárti képviselő felidézte: Neelie Kroes az EP-vita elején és végén is felszólalt az Európai Bizottság nevében, és azt mondta, a médiatanács elnökének és tagjainak megválasztása "nem tér el az Európában általánosan elfogadott és alkalmazott eljárásoktól". A biztos szerint el kell ismerni, hogy a Fidesz kétharmados többséget szerzett a legutóbbi választásokon - emlékeztetett a politikus.

Magyarország 2004 óta tagja az uniónak, és a szabályait magára nézve kötelezőnek tartja - hangsúlyozta Deutsch Tamás. Az Európai Bizottság - amelynek feladata, hogy őrködjön az uniós szerződések betartása felett - nem indított eljárást Magyarország ellen, csupán áttekintette a kérdéses jogszabályt, rögzítette az álláspontját, aminek nyomán "konzultációsorozat" indult, és több pontban egyetértés alakult ki a magyar kormány és az EU között - foglalta össze.

A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy ezen a héten "nagyon komoly magyar sikerek" születtek az EP-ben, nem mindvégig a médiatörvényről volt szó. Kiemelte: így például az ő kezdeményezésére az EP "óriási többséggel" megszavazta a Duna-stratégia elindítása mellett kiálló határozatot. Kérdésre válaszolva Deutsch Tamás közölte: nem tekintik presztízsveszteségnek, hogy a keleti partnerségi csúcstalálkozót a lengyel elnökség idejére halasztották, "naptáregyeztetési problémák miatt" született meg ez a döntés.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását