2017. október 24. - Salamon

Módosítanák az egyházügyi törvényt

Eltérően módosítaná a parlament emberi jogi bizottsága és a fideszes Turi-Kovács Béla az új egyházügyi törvényjavaslatnak azt a pontját, amely legalább százéves nemzetközi működéshez kötné az egyházzá nyilvánítást.
2011. december 26. hétfő 16:07 - HírExtra
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerdán nyújtotta be a Háznak az új egyházügyi törvényjavaslatot, amelyhez azután más fideszes és KDNP-s képviselők is csatlakoztak. Az indítvány ugyanazt a tizennégy egyházat ismeri el, mint az Alkotmánybíróság által múlt hétfőn közjogi érvénytelenség miatt megsemmisített jogszabály.

Ám míg a nyáron elfogadott törvény szerint egy egyesület egyházzá minősítésének az egyik kritériuma az lett volna, hogy a szervezet legalább húsz éve egyesületként működjön Magyarországon - amely időtartamba beleszámított volna a jogszabály hatálybalépése előtti egyházi működés is -, addig az új előterjesztés legalább százéves nemzetközi működést írna elő.

Ezen azonban az emberi jogi bizottság és a fideszes Turi-Kovács Béla is változtatna. A testület az egyesületek egyházzá nyilvánításának feltételei között azt mondaná ki, hogy az érintett szervezetnek legalább százéves nemzetközi működéssel kell rendelkeznie, vagy legalább húsz éve szervezett formában, egyesületként kell hogy működjön Magyarországon. E húszéves időtartamba beleszámítana a jogszabály hatálybalépése előtt az 1990-es egyházi törvény alapján nyilvántartásba vett egyházként való működés is.

Ezzel szemben Turi-Kovács Béla törölné az indítványból a százéves nemzetközi működés szükségességét, és ehelyett legalább tizenöt év hazai működést követelne meg. Javaslata indoklásában példaként rámutatott, hogy az unitárius egyház sohasem jöhetett volna létre, ha "a nemzetközi múltját keresgettük volna".

"De ott, Erdélyben az emberek elismerték és követték az unitárius tanokat. A lényeg nem a nemzetközi, hanem a helyben történő elismerés. A tizenöt évre történő mérséklés pedig azért fontos, mert vajon mi lett volna Luther Márton vagy Kálvin János egyházából, ha nekik is 100 évet kellett volna várniuk" - írta a fideszes politikus.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön szerint kihúzza 2018-ig az Orbán-kormány?
Igen, gond nélkül kitöltik a mandátumukat
Igen, de lesznek miniszterek, akik buknak
Nem, Orbánt belső ellenzéke megbuktatja
Nem, Orbánt a társadalom haragja buktatja meg
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását